Strauss-Kahn: Nem volt ilyen féktelen aktivitás

A vád szerint a volt IMF-vezér „a szexuális igényeit kielégítő rendszert” működtetett.

RZ
2015. 02. 10. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt héten kezdődött perben a francia közgazdászt, aki 2012 előtt a francia elnökválasztás egyik legesélyesebb baloldali jelöltaspiránsának számított, azzal gyanúsítják, hogy egy prostitúciós hálózat által 2008 és 2011 között Párizsban és Washingtonban szervezett szexpartik legfőbb haszonélvezője volt. Strauss-Kahn korábban már elismerte, hogy részt vett a partikon, de azt állította: nem tudott arról, hogy ott prostituáltakkal találkozott, és azt sem, hogy a nők utazásait nagyvállalatok számláiról finanszírozták.

A volt IMF-vezér első meghallgatásán hangsúlyozta, hogy nem követett el „sem bűncselekményt, sem szabálysértést”, s elítélte, hogy a vizsgálóbírók eltúlozzák a barátai által szervezett partik gyakoriságát és az ott történteket.

„A vádat olvasva frenetikus aktivitást képzelünk el, mert a dátumokat pontatlan módon összekeverték. Nem volt ilyen féktelen aktivitás” – mondta Strauss-Kahn, aki állítása szerint három éven át, évente mintegy négy alkalommal, azaz összesen 12-szer vett részt a barátai által szervezett szexpartikon.

A volt IMF-vezér azt is tagadta, hogy az estek szervezésében közreműködött. „Semmilyen szerepem nem volt ezen estek megszervezésében. Semmilyen est megszervezésére nem volt akkoriban időm” – mondta Strauss-Kahn, akik szabados szellemű felnőtt emberek között, beleegyezéssel történt szexuális kapcsolatoknak állította be a találkozókat.

A sötét öltönyt és szürke nyakkendőt viselő politikus-közgazdász higgadt és nyugodt volt a többórás tárgyalás alatt, akkor is, amikor az egykori prostituáltak részletes tanúvallomását hallgatta végig. A nők szerint nem volt titok, hogy pénzt kaptak a szolgáltatásaikért.

Strauss-Kahnt egyébként a Femen nőjogi szervezet aktivistái várták a bíróság előtt. Amikor a fedetlen keblű három nő „Stricik vagy ügyfelek, mind bűnösek” felkiáltással megpróbálta magát rávetni a volt IMF-vezér gépkocsijára, a rendőrök lefogták és elvezették őket.

A vizsgálóbírók szerint Strauss-Kahn nem egy egyszerű „ingyenes fogyasztó” volt a barátai által szervezett esteken, hanem azokat kifejezetten az ő megrendelésére szervezték, s azoknak a legfőbb haszonélvezője volt. A vádhatóság bizonyítékként egy általa rendelkezésre bocsátott párizsi lakást és az ügy legfőbb szereplőinek küldött SMS-eket mutatta be, amelyek alapján a vád szerint a volt IMF-vezér „a szexuális igényeit kielégítő rendszert” működtetett.

Az ügy többi vádlottja is tagadta kedden, hogy kerítő lenne. „Soha nem éreztem úgy, hogy tiltott dolgot csinálok” – mondta Fabrice Paszkowski üzletember, aki a szexpartikat szervezte. Elmondása szerint befolyást remélt attól, hogy szívességet tesz egy olyan fontos embernek, mint akkoriban Strauss-Kahn volt.

Amennyiben bebizonyosodik a vád, a volt IMF-vezért tíz év szabadságvesztéssel és félmillió eurós pénzbüntetéssel sújthatják. A 65 éves volt szocialista pénzügyminiszter mellett 13 másik személy, köztük a lille-i Carlton Hotel dolgozói, egy rendőr, egy ügyvéd és több nagyvállalkozó ellen is üzletszerű kéjelgés elősegítése a vád az eljárásban.

A francia sajtóban csak Carlton-ügynek nevezett botrány ugyanakkor kezdődött, amikor 2011 májusában nemi erőszakkal vádolta meg a volt IMF-vezért egy New York-i szálloda alkalmazottja. Az amerikai hatóságok felmentették ugyan, de az ügy miatt Strauss-Kahn távozott az IMF éléről, és francia államfői ambícióinak is búcsút kellett mondania. Franciaországban azonban folytatódott a névtelen feljelentés alapján megkezdődött vizsgálat. A lille-i bűnügyi rendőrség 2011 februárjában arról értesült, hogy a négycsillagos Carlton Hotel PR-felelőse, René Kojfer prostituáltakat hajt fel a szálloda vendégeinek. Ezt a férfi utóbb elismerte, de azt állította: tevékenységéért nem kapott pénzt.

A férfit lehallgatta a rendőrség, majd kihallgatták a szálloda alkalmazottait és több prostituáltat is. A nyomozók egy kiterjedt hálózatot lepleztek le, s a szálak egy belgiumi bordélyház tulajdonosáig vezettek. Az ő telefonjának lehallgatását követően állapították meg, hogy a hálózat központi figurája Strauss-Kahn, valamint két ismert üzletember, David Roquet és Fabrice Paszkowski. Egy lille-i rendőrrel, Jean-Christophe Lagarde-dal együtt alkottak olyan baráti kört, amely közös szexpartikon vett részt – a vád szerint – nemcsak Lille-ben, hanem Párizsban és Washingtonban is. Az amerikai fővárosba három utazást is szervezett a társaság akkoriban, amikor Strauss-Kahn vezette a washingtoni székhelyű IMF-et.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.