Egy asszír keresztény vezető eközben 350-400-ra tette az IÁ fegyveresei által elrabolt asszír keresztények számát. A londoni székhelyű emigráns szervezet közlése szerint az IÁ az elmúlt három napban legalább 220 asszírt rabolt el a Törökországgal és Irakkal határos el-Haszake kormányzóságban.
Arab törzsi közvetítők és az asszír közösség egyik képviselője részvételével megkezdődtek a tárgyalások a túszok szabadon engedéséről – közölte az OSDH. Az emigráns szervezet szerint az IÁ már tíz falut vont az ellenőrzése alá Tell-Tamr térségében, ahonnan tömegesen menekülnek a lakosok.
Usuma Edward, a stockholmi székhelyű Asszíriai Emberi Jogi Hálózat civil szervezet alapítója szerdán azt közölte, hogy közel ezer asszír keresztény család, azaz mintegy 5000 ember menekült el a hét eleje óta otthonából el-Haszake és Kámeslíje városokba. Edward még 70 és 100 közé tette az elrabolt keresztények, többségük nők, gyermekek és idős emberek számát. Szavai szerint a túszokat az el-Haszakétól délre fekvő Saddádiba hurcolták, és feltehetően élő pajzsként akarják felhasználni őket, de azt sem zárta ki, hogy a kurdok által foglyul ejtett iszlamistákra akarják őket kicserélni.
Egy magas rangú asszír keresztény vezető csütörtökön arra sürgette az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciót, hogy hajtsanak végre légicsapásokat az Iszlám Állam egységei ellen az el-Haszake tartománybeli Tell-Tamr város környékén. Ablahd Kourieh a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a dzsihadisták a héten tizenhat településen ütöttek rajta a város közelében, a tisztségviselő 350-400-ra tette az IÁ fegyveresei által elrabolt asszír keresztények számát.
„A mai az offenzíva harmadik napja és eddig egyetlen koalíciós repülőgépet sem láttunk a térségben” – fogalmazott Kourieh, aki a terroristák állásainak bombázására, valamint fegyverszállításra szólította fel a nemzetközi közösséget.
Szíriában mintegy 30 ezer asszír keresztény élt a konfliktus 2011. márciusi kitörése előtt, többségük el-Haszakében. Az asszír keleti egyházhoz tartozó hívek nesztoriánus keresztények, akiket az 431. évi efezusi zsinat elítélt, eretnekségnek minősítve vezetőjük, Nesztoriosz konstantinápolyi püspök tanítását, aki tagadta az istenség és emberség egységét Krisztusban.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán határozottan elítélte a keresztények elrablását, és az Iszlám Állam, valamint az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Front által elrabolt emberek azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte. A BT elítélte az IÁ által elkövetett „emberiesség elleni bűntetteket”, a kegyetlenkedéseket és a lefejezéseket.