Török katonai beavatkozás Szíriában

A törökök célja az volt, hogy kimenekítsék egy, az ország tulajdonában lévő mauzóleum őrségét.

HZS
2015. 02. 22. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Davutoglu Twitter-mikroblogján azt írta, hogy az akció során sikeresen evakuálták Szíriából a 38 fős őrséget, és magát a síremléket is Törökország területére vitték. A kormányfő szerint a sírhelyet Szíria egy másik, török katonai ellenőrzés alá vont pontjára tervezik áthelyezni. A hadsereg közleményében arról számolt be, hogy az akció során egy katona egy balesetben meghalt. Fegyveres összecsapás nem történt a művelet alatt.
Törökország most hajtott végre először szárazföldi katonai betörést a szomszédos Szíriába a 2011 márciusa óta tartó szíriai polgárháború alatt.

Davutoglu sajtótájékoztatón közölte, hogy a műveletben mintegy 100 katonai jármű, köztük 39 harckocsi vett részt, amelyeket drónok és felderítő repülőgépek kísértek. A miniszterelnök beszámolója szerint Ankara senkitől sem kért engedélyt vagy támogatást az akcióhoz, de az Egyesült Államok által vezetett terrorellenes koalíció tagjait tájékoztatta a művelet megindításáról.

A hétszáz éves mauzóleum az Oszmán Birodalmat megalapító I. Oszmán szultán nagyapjának, Szulejmán sahnak állít emléket. A sírboltot egy 1921-es szerződés török tulajdonná nyilvánította, Ankara több tucat fős díszőrséget állomásoztatott ott. A síremlék Aleppó tartományban, az Eufrátesz folyó partján fekszik, mintegy 35 kilométerre délre a török határtól. Tavaly ősszel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elfoglalta a mauzóleum körüli területeket. Akkor a török vezetés úgy fogalmazott, hogy a dzsihadisták vészesen közel kerültek a jelentős jelképes erővel bíró síremlékez. Ankara korábban többször hangoztatta, hogy szükség esetén megvédi a mauzóleumot.

Törökország mindeddig vonakodott attól, hogy részt vegyen az Egyesült Államok és szövetségesei által létrehozott, az IÁ legyőzésére irányuló nemzetközi koalícióban. Ankara attól tart, hogy amennyiben a dzsihadistákra mért légi csapásokat nem kíséri átgondolt politikai tervezés, a támadások stratégiailag kedvező helyzetbe hoznák a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerőket - miközben a török vezetés Aszad eltávolítására törekszik - és a kurd (pesmerga) harcosokat, akik a három évtizede nagyobb autonómiáért küzdő törökországi kurdok szövetségesei.

Mindazonáltal a vasárnapi akció mellett az is Ankara növekvő aktivitását jelzi, hogy a héten megállapodást kötött az Egyesült Államokkal mind az IÁ, mind az Aszad ellen küzdő szíriai mérsékelt ellenzékiek kiképzéséről és felfegyverzéséről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.