Varsónak kártérítést kell fizetnie a CIA-foglyok ügyében

A strasbourgi testület kimondta, hogy Lengyelország bűnrészes volt a CIA által elkövetett kínzások során.

MA
2015. 02. 18. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető azután beszélt az ügyről a közszolgálati rádiónak adott interjújában, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az előző napon elutasította a lengyel kormány fellebbezését és jogerőre emelte azon ítéletét, amely szerint Varsó jogsértést követett el a CIA lengyel területen folyó kínvallatásainak lehetővé tételével, és emiatt kárpótolnia kell az ügynökség két áldozatát.

A júliusban hozott elsőfokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy lengyel területre szállítsanak, és ott fogva tartsanak és megkínozzanak két, terrorizmussal gyanúsított személyt. Ezzel a strasbourgi testület kimondta, hogy Varsó bűnrészes volt a CIA által elkövetett kínzások során.

Schetyna ennek kapcsán leszögezte, hogy tiszteletben fogják tartani a bíróság ítéletét, mivel – mint mondta – Lengyelország „jogkövető ország”.

A CIA kínvallatási módszereiről decemberben az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága jelentést tett közzé.

Ezt követően Leszek Miller akkori kormányfő és Aleksander Kwasniewski akkori államfő elismerték, hogy 2001-ben, az Egyesült Államokat ért terrortámadások után Varsó egy olyan, „nyugodt hely előteremtéséről” állapodott meg Washingtonnal, ahol a CIA „információkat szerezhet meg saját, együttműködésre kész forrásaitól”. Ugyanakkor kiemelték: arról nem volt tudomásuk, hogy az említett helyen milyen kínvallatások folytak.

Az EJEB elé került ügyben a 43 éves palesztin Abu Zubajda és a 49 éves szaúdi Abdul-Rahím al-Nasírí vádolta meg Varsót. Beadványukban azt állították, hogy a lengyel hatóságok „az információk teljes birtokában, szándékosan” tették lehetővé a CIA számára, hogy titkos lengyel börtönben tartsák őket fogva. A létesítményben a két férfit többször megkínozták, például a szimulált vízbefojtás technikájával.

A terrorizmussal gyanúsított felpereseket azóta a Kuba szigetén működő, guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton létesített börtöntáborban tartják fogva. Mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy fontos pozíciót töltöttek be az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.