A vasárnap már negyedik napja tartó légicsapások célpontjai továbbra is a Scud rakéták, amelyeknek a legtöbb indítóállását „megsemmisítették" – idézte Ahmed bin Haszan Aszíri dandártábornok szavait az SPA szaúdi állami hírügynökség. Előző nap azonban Aszíri arra figyelmeztetett, hogy még lehetnek rakéták a lázadók birtokában, így beszámolóját egyelőre nem lehetett más forrásból megerősíteni. A húszik tavaly szeptemberben kezdték meg offenzívájukat a főváros, Szanaa elfoglalásával, majd házi őrizetbe helyezték Abed Rabbo Manszúr Hádi elnököt. Később átvették a kormány irányítását, és végül pár napja az ország elhagyására kényszerítették az államfőt. A szaúdi vezetéssel alakult, mintegy tíz arab országból álló koalíció csütörtökön bombázni kezdte Jemenben a húszik és szövetségeseik állásait, amely utóbbiak között a Hádi előtti elnökhöz, Ali Abdalláh Szálehhez hű erők is vannak.
Közben az Arab Liga vasárnap záruló 26. éves csúcstalálkozóján egységes haderő létrehozásáról döntöttek az arab államok vezetői az egyiptomi Sarm es-Sejk városában. Az idei soros elnökséget betöltő egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi záróbeszédében bejelentette: „a közös haderő megalakításával kapcsolatos szempontok tanulmányozását egy újonnan létrehozandó, magas szintű bizottság fogja elvégezni, az arab hadseregek főparancsnokainak felügyelete alatt". A szóban forgó katonai erő egy hónapon belüli megteremtéséről már csütörtökön előzetes határozatot fogadtak el az arab külügyminiszterek, a liga főtitkára azonban akkor hangsúlyozta, hogy egyelőre elvi megállapodásról van szó, a hadsereg létrejöttével kapcsolatos gyakorlati részletekről csak ezután egyeztetnek a tagállamok.
Irak fenntartásának adott hangot az egyiptomi kezdeményezéssel kapcsolatban, megerősítve korábbi álláspontját, miszerint ellenzi a katonai beavatkozást egy szuverén állam belügyeibe – derül ki a csúcstalálkozó határozatait összegző közleményből. Sokak szerint a síita vezetésű ország döntése mögött valójában a bagdadi kormányt támogató síita nagyhatalom, Irán áll, amely egzisztenciális fenyegetésként tekint a szunnita államok által szorgalmazott katonai szövetségre. Bagdad tagadja iráni támogatottságát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!