Ennyit mutat meg a turistáknak a világ legelzártabb országa

Fülüket hegyező idegenvezetők, csodás történelmi helyszínek. Észak-Koreát bejáró magyar bennfentessel beszélgettünk.

„Semmiképpen sem lehet úgy tekinteni erre az országra, a személyi kultusszal és diktatúrával egyetemben, mintha a kőkorszakban élnének” – állítja az egyetemi oktató. Szerinte a világ technikai fejlettségére, az új dolgokra nyitottak az észak-koreaiak, Phenjanban átlagosak a mobiltelefonáló emberek, és ez már jó pár éve beindult. Saját mobilt a turisták is használhatnak, ha megveszik a helyi szolgáltató sim kártyáját, ellenkező esetben viszont a készülékeket le kell adni a reptéren. Mint mondta, főváros és vidék között nagyok a különbségek, de Phenjan – ha a személyi kultuszhoz köthető külsőségeket nem számítjuk – elmehetne egy periférikus kínai városnak is. Sok az új autó, dél-koreai segítséggel Fiat- vagy Toyota-licenc alapján gyártják őket, helyi márkanév alatt.

A turisták biztonsága kapcsán Csoma kiemelte: „veszélyes dolog akkor jöhet, ha például elkezdik kritizálni a rezsimet, vagy tiszteletlenül viselkednek Phenjanban Kim Ir Szen szobra előtt, amelyet minden csoportnak kötelező meglátogatni és virágot helyezni rá”. Korábban egy lengyel csoporttal volt hasonló probléma, akik megpróbálták kifigurázni a helyzetet, az elkövetőt ki is utasították Észak-Koreából. Súlyosabb esetben pénzbüntetés jöhet, de ennél durvább retorzióra európaiak esetében nemigen akad példa.

Egy titokban készített felvételekből szerkesztett dokumentumfilm Észak-Koreáról 2013-ból:

Amerikai turistát ugyanakkor vélt vagy valós vétségek miatt már több alkalommal ítéltek szabadságvesztésre. „Egyik közülük egy dél-koreai származású férfi volt, aki valószínűleg részt is vett egy észak-koreai emberi jogokkal foglalkozó mozgalom tevékenységében, ez közrejátszhatott a büntetésben, a többiek esetében a szabadságvesztés lehetősége azért vetődhetett fel, mert sok lezáratlan kérdés van Észak-Korea és az Egyesült Államok között” – mutat rá az összefüggésre az ELTE tanára. Az ázsiaiak ezt a lépést nyomásgyakorlásként akarták felhasználni az amerikai tárgyalókészség fokozása érdekében.

Európai országokkal kapcsolatosan ugyanakkor nincsenek ilyen súlyú nyitott kérdések, Észak-Korea pedig kifejezetten várná, hogy minél több európai befektetés jöjjön az országba, szélesedjen a gazdasági kapcsolatok köre, és nagyon szeretnék elérni a turisztikai ipar felpörgetését.

Csoma Mózes szerint a turisták számára az egyik legsokkolóbb a személyi kultusz jelenléte szokott lenni. „Olyan nyugat-európai országokból érkező látogatók, akiknek nincsenek személyes tapasztalataik a szocializmusról, pláne ha hiányosak a történelmi ismereteik, hihetetlenül sokat tudnak szörnyülködni a személyi kultuszon, mindenhol Kim Ir Szen-szobrok, Kim Dzsong Il-képek vannak” – mondja Csoma. Szerinte ugyanakkor erre optimális esetben valamennyire már otthon is felkészülnek az utazók, ezzel csökkenthető a sokk.

A másik durva élmény a helyi gasztronómia szokott lenni. A koreai konyhához hozzátartozik rengeteg tengeri alapanyag, számos csípős fűszerezésű zöldség, ezen is sokat lehet csodálkozni. Észak-Korea külföldieket fogadó szállodáiban ugyanakkor nem csak koreai stílusú ételek fogyaszthatók, van például japán vagy éppen európai stílusú étterem is, a reggeli büféasztalos, de ott is lehet választani koreai, kínai, vagy épp európai típusú reggelit.

Közismert sztereotípia, hogy Észak-Koreában nem lehet szóba elegyedni „az utca emberével”, ez azonban nem feltétlenül tűnik igaznak. Csoma Mózes saját élményeire visszagondolva elmondta: számos esetben „téblábolnak” helyiek a különféle nevezetességeknél, akikkel akár beszélgetést is lehet kezdeményezni – már ha az ember tud koreaiul. Természetesen csak ártatlan témákról lehet társalogni, a tabutémákat kerülni kell, a helyi idegenvezető néha amúgy is odasandít.

„A probléma az odalátogató, a koreai helyzetet rendkívül felületesen ismerő hipszterek részéről merülhet fel, akik arra gondolnak, hogy kimennek az utcára, és egy helyit megkérdeznek angolul vagy németül, hogy nem lenne-e ideje túllépni a személyi kultuszon” – állítja a szakember. Szerinte a helyiek valószínűleg nem is értenék meg, hogy mi az a személyi kultusz, hiszen alapvetően ebbe születtek bele.

Észak-Koreába a legtöbben Kínából látogatnak el, de a helyiek szeretnék, hogy a két Korea közti kapcsolat megint olyan legyen, mint a kétezres években, amikor nagyon sok déli turista kereste fel a Gyémánt-hegységet és Keszongot. A Hyundai-csoport ebben az időszakban sok szállodát felújított, de a Keszong melletti közös ipari parkot is ők építették fel.

Az ELTE docense szerint ugyanakkor az elmúlt tíz évben kialakult az a gyakorlat, hogy jórészt jóléti országokból katasztrófaturisták, hipszterek látogatnak el a kommunista országba, és szörnyülködnek a belső viszonyain, elmaradottságán, személyi kultuszán. Csoma ugyanakkor nem pártolja ezt a katasztrófaturizmust, erről általában igyekszik is lebeszélni az embereket, mondván, személyi kultusz máshol is van – bár kisebb mértékben –, aki pedig csak azért menne, hogy szocialista országban üdüljön, Csoma szerint menjen inkább Kubába, ahol kényelmesebbek a körülmények a pihenésre.

Ennek ellenére az Észak-Koreába utakat szervező irodák is igyekeznek kitenni magukért: a kínai székhelyű iroda például a repülés szerelmeseinek kínál egyedi lehetőséget azáltal, hogy szovjet időszakból származó repülőgépek és helikopterek kipróbálását ajánlja Phenjan felett.

Az ELTE tanszékvezetője azoknak javasolja a Koreai-félsziget felkeresését, akik mélyebb benyomásokat akarnak, nemcsak a személyi kultusz vagy az ötvenes évek hangulata érdekli őket, hanem az 5000 éves koreai kultúrát, a térség egyik legősibbjét akarják megismerni. „Ez egy homogén egész, nem lehet külön vizsgálni délt és északot. Ezért javaslom, hogy aki odautazik, mindkét országot látogassa meg” – mondta Csoma. Szerinte megérteni az észak-koreai helyzetet, hogy miért olyan a rezsim, amilyen, és hogy miként alakulhat ki egy ilyen típusú, ilyen külsőségeket is felvonultató rendszer, csak úgy lehet, hogy megismerjük az 5000 éves kultúrát.

És hogy mindez mennyibe kerül? Csoma Mózes konkrét számokat nem említett, de annyit elárult, hogy drága mulatságról van szó, vagyis jó pár százezer forintnyi, ha nem milliós összeget kell annak kifizetni, aki Phenjanban képzeli el álmai nyaralását. Korábban olcsóbb volt ez: a 2008-as nagy „összeveszésig” Dél-Koreából szárazföldi úton lehetett zárt turistazónákba eljutni, ami jóval olcsóbb volt a mai útiköltségeknél.

Észak-Koreába repülővel vagy vasúton lehet eljutni. Rendszeres járatot Phenjanba az Air China és az észak-koreai Air Koryo üzemeltet, míg vonattal Kína irányából lehet beutazni.