A svéd külügyminisztérium nem erősítette meg a hírt, de annyit közölt, hogy Stockholm rijádi nagykövete arról biztosította Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodót, hogy Margot Wallström közelmúltbeli nyilatkozataival nem akarta megsérteni Szaúd-Arábiát vagy az iszlámot. „Reméljük, hogy hamarosan viszontlátjuk a szaúdi nagykövetet Stockholmban, és a két ország kapcsolata visszatér a megszokott kerékvágásba” – írta közleményében a külügyi tárca. A svéd kormány bocsánatát fejezte ki az eset miatt.
Rijád a hónap elején rendelte haza nagykövetét Stockholmból, miután a tárcavezető a svéd parlamentben azt mondta, hogy Szaúd-Arábia megsérti a nők jogait. Wallström bírálta azt is, hogy Raif Badávi szaúdi bloggert és emberi jogi aktivistát tízévi börtönbüntetésre és ezer botütésre ítélték, továbbá „diktatúrának” minősítette a szaúdi királyságot.
A külügyminiszter szavai miatt Szaúd-Arábia március közepén megakadályozta, hogy Margot Wallström beszédet mondjon az Arab Liga kairói tanácskozásán, Svédország pedig bejelentette, hogy felmondta az idén lejáró, több milliárd svéd korona értékű fegyverszállítási egyezményét Rijáddal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!