Aléxisz Cíprasszal közösen tartott sajtótájékoztatóján Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Németország csak egy az euróövezet 19 tagállama közül, a görög válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram és a hozzá kapcsolódó reformok ügyében pedig a hitelező intézmények ajánlása alapján az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának, az eurócsoportnak kell döntenie. A találkozónak ebben az értelemben nincsen konkrét intézkedésekben, lépésekben megmutatkozó eredménye – mondta a német kancellár, megjegyezve, hogy a konzultációt még a sajtótájékoztató után is folytatják egy munkavacsorán.
Merkel hozzátette: Németország azt szeretné, hogy Görögország túllendüljön a válságon, meginduljon a gazdasági növekedés és csökkenjen a munkanélküliség.
Aléxisz Cíprasz azt mondta, nem azért utazott Berlinbe, hogy pénzügyi segítséget kérjen, hanem hogy a német kancellárral feltárják, mely kérdésekben értenek egyet és milyen ügyekben vannak nézeteltéréseik.
Az új görög kormány megörökölte elődeitől a pénzügyi, gazdasági gondokat, amelyek igen súlyosak, mert az utóbbi öt év válságkezelő munkája „nem volt sikertörténet”. A lakosság legszegényebb 10 százalékának jövedelme 80 százalékkal csökkent, a leggazdagabbaké viszont csak 15 százalékkal, ráadásul a megszorítások nem voltak eredményesek, hiszen az államadósság tovább emelkedett és a görög gazdaság versenyképessége csökkent – mondta Cíprasz.
A válságkezelés következő fejezetéhez „új politikai mix” szükséges, a költségvetési kiigazítást a társadalmi igazságosság elvének tiszteletben tartása mellett kell folytatni, így határozottabban kell küzdeni a korrupció és az adókerülés ellen – fejtette ki a görög kormányfő.
A megbeszélésen a válságkezelés mellett a kétoldalú kapcsolatokról tárgyaltak. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy szoros és baráti a két ország viszonya, a kormányközi együttműködést pedig a bizalom jegyében akarják folytatni.
Cíprasz a tájékoztatón kiemelte, hogy csak párbeszéd révén lehet a nehézségeket kezelni. „Egymással, és nem egymásról kell beszélni”, és „jobban meg kell értenünk egymást” – mondta a görög kormányfő. Szakítani kell az előítéletekkel is, hiszen „a görögök nem lusták, és nem a németek okozták Görögország bajait” – emelte ki Cíprasz, hangsúlyozva, hogy „keményen kell dolgozni” az előítéletek legyőzésén.
A görög kormányfő tiltakozott az ellen, hogy a mai Németországot bárki is párhuzamba állítsa a náci Németországgal. A második világháborús jóvátétel ügyével kapcsolatban hozzátette, hogy az athéni vezetés számára elsősorban erkölcsi, és nem anyagi, pénzügyi kérdésről van szó, amelyről ugyan kell beszélni, de nem az adósságválsággal összefüggésben.
Angela Merkel a jóvátétel ügyéről szólva hangsúlyozta, kormánya jogilag és politikailag is lezártnak tekinti a kérdést, ugyanakkor Németország nem felejti el, hogy a nácizmus idején a németek súlyos szenvedést okoztak a görög népnek.
Aléxisz Cíprasz bemutatkozó látogatásra utazott a német fővárosba. A januárban kinevezett görög miniszterelnök kedden a német parlamenti ellenzék, a Baloldal és a Zöldek vezetőivel tárgyal.