A szakértő az MNO-nak elmondta: az utóbbi időszak amerikai–izraeli elhidegülése pozitívan is hathatott Netanjáhúék esélyeire, mivel ez, illetve a kormányfő washingtoni kongresszusban elmondott beszéde napirenden tartotta a politikust, tematizálta a közbeszédet. Noha Barack Obama a közelmúltban nem fogadta az Egyesült Államok fővárosába látogató izraeli miniszterelnököt, N. Rózsa Erzsébet szerint nem várható jelentős negatív változás a két ország kapcsolatában, ezt eddig egyetlen amerikai elnök sem kockáztatta meg.
Nehéz kérdés ugyanakkor, hogy Netanjáhú hogyan fog viszonyulni a szomszédos államokhoz és a palesztinokhoz. Utóbbival kapcsolatban a szakember felidézte az izraeli miniszterelnök által nemrég elmondottakat, miszerint amíg ő a kormányfő, addig nem lesz önálló Palesztina. A kutató ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy például Avigdor Liberman külügyminiszter esetenként sokkal radikálisabban fogalmaz, míg mások inkább már kilépnének az állandósult áldatlan helyzetből.
Elemzők szerint fontos lenne, hogy olyan kormány kerüljön hatalomra, amely érdemben foglalkozik a palesztinokkal kapcsolatos kérdésekkel, de Netanjáhúék szűkös győzelme azt jelentheti, hogy nem várható komoly változás. A palesztin területek feletti ellenőrzés ugyanis rengeteg problémát, például a demográfiai egyensúly megbomlását is eredményezi.
A nemzetközi közösség hangulata ugyanakkor – például a zsidó telepek palesztin területen való létrehozásával, illetve a palesztinokkal szembeni bánásmóddal kapcsolatban – megváltozik. „Azzal, hogy a palesztinkérdés az ENSZ-ben lassan, de biztosan halad előre, az izraeliek szempontjából félő, hogy a palesztinok egyre több orgánumban fogják napirenden tartani ezeket a kérdéseket” – jelentette ki N. Rózsa Erzsébet.
Az ország szomszédos államokkal kapcsolatos viszonyát illetően a szakértő kiemelte, hogy még korai jósolni, koalíciós kormány alakul, vagyis adott esetben engedményeket kell tenni a kisebb szövetséges pártoknak.
A választási eredményekre rámutatva kiemelte a közös arab lista és a Mindannyian (Kulánu) nevű centrista párt eredményét – előbbi sikeresen mozgósította az arab szavazókat 70 százalékos részvétellel, és 14 mandátumot szerzett, utóbbi pedig 10 törvényhozói helyet bezsebelve elemzők szerint akár a mérleg nyelve is lehet a két tábor között.