A tűzszentelés ünnepe Jeruzsálemben

Zarándokok tízezrei vettek részt szombaton Jeruzsálemben az ortodox keresztény nagyhét egyik legjelentősebb eseményén, a tűzszentelés ünnepén.

2015. 04. 11. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli rendőrség egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: ortodox keresztény hívők tízezrei látogattak el ezen a napon a jeruzsálemi Szent Sír-templomhoz. Idén is – akárcsak minden korábbi esztendőben – Kelet-Európából érkeztek a legtöbben.

A templom belső szentélyében a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka ezúttal is továbbadta a szent tűz lángját a jelen lévő hívőknek. A templom falain kívül további tízezrek várták a láng megjelenését. A tűzszentelési szertartás az ortodox hit szerint arra emlékeztet, hogy Jézus ma is az emberek között van.

A negyedik századra visszanyúló szokás szerint amikor nagyszombatkor a pátriárka egyedül imádkozik Krisztus sírjánál a Szent Sír-kápolna sötétjében, akkor a kövön, amelyre a hagyomány szerint Jézus testét fektették, fellobban egy láng, amellyel azután a pátriárka már a hívők jelenlétében meggyújtja a templom bejáratánál elhelyezett két gyertyát. Az ortodox hit szerint a láng csodálatos körülmények között, külső beavatkozás nélkül jelenik meg a sírban.

Az örökkévalóságot, a békét és a megújhodást jelképező szent tüzet a templomban és a környező utcákban összegyűlt hívők a kezükben tartott gyertyákat, fáklyákat meggyújtva adják tovább egymásnak. A lángot továbbszállítják közeli és távoli keresztény településekre. Az ortodox keresztény vallású országokba, így Görögországba és Oroszországba is minden évben különleges repülőjárattal juttatják el a lángot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.