„Barbár támadás”: Ban Ki Mun elítélte a dzsalálábádi merényletet

Az ENSZ-főtitkár felszólította az afgán hatóságokat, hogy gyorsan állítsák bíróság elé a tetteseket.

kn
2015. 04. 19. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ban Ki Mun felszólította az afgán hatóságokat, hogy gyorsan állítsák bíróság elé a tetteseket. Részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a kabuli kormánynak, felszólította az afgánokat, hogy maradjanak egységesek a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elutasításában.

A dzsalálábádi merénylet egy bank épületénél történt, ahol kormányzati dolgozók és katonák arra vártak, hogy felvegyék fizetésüket – számolt be a tartományi rendőrfőnök. Elmondása szerint a támadó egy motorkerékpáron érkezett, majd működésbe hozta a nála lévő robbanószerkezetet. Az öngyilkos merényletben legalább 35-en haltak meg, többségük civil. A sebesültek száma meghaladja a százat.

A terrorcselekményért Asraf Gáni afgán államfő az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet tette felelőssé. Ha valóban az IÁ követte el a merényletet, úgy ez lenne az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló terrorszervezet első súlyos afganisztáni terrorakciója. Pakisztáni és afganisztáni illetékesek korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy az IÁ befolyása e két, a tálib felkelőkkel hosszú ideje küzdő országra is kiterjedhet, miután pakisztáni tálibok egy kisebb csoportja hűséget fogadott a szervezet önjelölt „kalifájának”, Abu Bakr al-Bagdadinak. Csütörtökön a pakisztáni Karacsiban magukat az IÁ követőinek nevező fegyveresek meglőttek egy amerikai nőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.