A terrorista szervezet harcosai beszivárognak Tádzsikisztán területére, és ezzel veszélyeztetik egész Közép-Ázsia stabilitását – hangzott el a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) tagállamai külügyminisztereinek Dusanbéban tartott tanácskozásán. Az 1992-ben létrehozott és Moszkva irányította szervezet tagjai: Oroszország, Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán.
Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy afganisztáni helyzet romlásával az ázsiai országban megjelent az Iszlám Állam is az ott korábban megtelepedő szélsőséges szervezeteken, az Üzbegisztán Iszlám Mozgalma, Türkmenisztán Iszlám Mozgalma nevű csoportokon és az Al-Kaidán kívül. Az IÁ intenzív toborzásba fogott Afganisztánban, és az emberei Tádzsikisztánba is behatolnak, amely mintegy 1350 kilométer hosszan határos Afganisztánnal. Ez a határvonal Moszkva véleménye szerint gyengén védett. Egyes határ menti körzeteket az afganisztáni vezetés ellen harcoló szélsőséges tálibok tartanak ellenőrzésük alatt. A legradikálisabb tálibok szövetségre lépnek az Iszlám Állammal, veszélyt jelentve Közép-Ázsiára, így Oroszországra is.
Az ODKB soros elnök országa képviseletében felszólaló Emomali Rahmon tádzsikisztáni államfő elismerte, hogy abban az övezetben, amelyre az ODKB felelőssége kiterjed, gyorsan terjed a terrorizmus, a szélsőséges mozgalmak és az illegális kábítószerüzlet.
A Kommerszant emlékeztetett rá, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagjai 2013-ban megállapodtak arról, hogy műszaki segítséget nyújtanak a tádzsik határőrségnek. Szirodzsiddin Aszlov, Tádzsikisztán külügyminisztere a csütörtöki tanácskozáson ugyanakkor elégtelennek nevezte a tádzsik–afgán határ védelméhez való hozzájárulást és sokkal aktívabb támogatást, azaz fegyvereket, speciális szállítójárműveket kért. Dusanbe a határállomások megerősítésében is segítséget vár az ODKB tagállamaitól.
2005-ig orosz határőrök védték a tádzsik–afgán határt. Oroszország kész oda visszaküldeni az egységeit, amennyiben Dusanbe ezt kéri, de eddig ilyen kérés nem érkezett Moszkvába a tádzsikisztáni vezetéstől. Ha a helyzet erőteljesen megromlana, akkor a 201-es számú orosz katonai bázis keretében Tádzsikisztánban (Dusanbéban, Kurgan-Tyubében és Kuljabban) tartózkodó orosz egységeket és az ODKB erejét is mozgósítani lehetne – írta a Kommerszant.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!