Az ötvenmilliós ország ázsiai viszonylatban középhatalom, a két óriás, Kína és India közé szorulva, az ettől való félelem határozza meg a külpolitikáját is – emelte ki előadásában Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos segédmunkatársa.
A korábban Burmának nevezett ország – újabban Mianmari Államszövetség Köztársasága – egy soknemzetiségű „minibirodalom”, ahol a többséget alkotó burmaiak élnek az ország nagyjából felén, a határvidékeket hét, a központi hatalommal gyakorlatilag permanensen háborúzó, a helyi nemzetiségből verbuvált fegyveres csoport tartja uralma alatt. Az etnikai ellentétek mellett a vallási villongások is gyakoriak: a többségi nemzet harcos buddhista (theraváda), de vannak keresztények és muzulmánok is. A buddhizmust a nyugatiak hajlamosak a légynek sem ártók vallásának tartani, ezzel szemben – mutatott rá Háda – Kelet-Ázsiában „minden valamirevaló terrorista buddhista, vagy buddhista környezetben nőtt fel”.
Az egykori brit gyarmat Burma 1948-ban vált függetlenné, viszont szembetalálta magát azzal a kihívással, hogy az egyetlen jól szervezett erő a hadsereg volt az országban, így teljes mértékben az vette át az uralmat, óriási katonaságot tart fenn azóta is, a politikai elit pedig mindig a katonai elitből került ki. A gyakorlatilag a függetlenség napján kirobbant polgárháborút a kommunisták nyerték 1962-ben, kiépült a sajátos, katonai vezetésű szocializmus, megpróbálkoztak valamiféle modernizációval is. Ez kudarcba fulladt, a rendszer fellazult, a sztrájkokat csak nyílt katonai hatalomátvétellel tudta letörni a rezsim 1988-ban, mondván, az elfajult helyzetben nem lehet elengedni a gyeplőt.
Mindenki meglepetésére 1990-ben tényleg kiírtak egy választást, ahol a katonák által preferált Nemzeti Egység Pártja helyett a polgári demokratikus ellenzék elsöprő győzelmet aratott: a nyugatos műveltségű Ang Szán Szu Csí vezetésével, aki ma is az ellenzék ikonja – ennek megfelelően a katonai junta megsemmisítette az eredményeket, maradt a katonai rendszer, a személycserékkel viszont, ahogy Háda fogalmazott, a legprimitívebb és legkorruptabb parancsnokok kerültek politikai pozícióba.