Franciaországban fél éve van érvényben az a büntetési tétel, amely pusztán azért elítélhet valakit, ha az illető külföldön terrorszervezettel kapcsolatba lép, együttműködik vele, fegyveres erejében szolgál. Ez válasz volt arra, hogy francia földről is ezrével toborozza az Iszlám Állam – amely Szíria és Irak területén létezik – a harcosait. Közülük jó páran visszatérnek. Van, aki átlátott a szitán és inkább a dezertálást választotta, más egyszerűen nem bírta a körülményeket, de volt olyan is, aki a hátországi „unalmat” hozta fel hazatérése indokaként. Az is biztos, közülük jó néhányat szánt szándékkal küldött haza az iszlám radikális szervezet, mégpedig azzal a céllal, hogy terrorcselekményeket szervezzenek meg vagy hajtsanak végre francia földön. Az ő kiszűrésük az elsődleges feladatuk azoknak, akik a hazatérteket felügyelik.
Jelenleg a hatóságok 1462, az Iszlám Állammal kapcsolatba hozható francia állampolgárról tudnak. Háromszáztízen még csak úton vannak, azzal a szándékkal, hogy a terrorszervezethez csatlakozzanak. A párizsi belügyminisztérium szerint négyszáztizennégyen frontvonalon vannak bevetésen, a francia halottak számát mintegy kilencvenre teszik. Kétszázhatvanhatan hazatértek, és a hatóságok értesülése szerint csaknem négyszázan tervezik ezt. De vajon közülük mennyien csalódtak valóban a dzsihadista létben, és mekkora azok száma, akik csak megjátsszák? Százketten vannak francia börtönökben, nyilván ők a legveszélyesebbek, valószínűleg az ő kezükhöz vér tapadt a közel-keleti „kirándulásuk” alatt.
Az ő vallomásaikból, ügyvédeik elmondásából készített összefoglalót a Le Figaro francia konzervatív napilap. Mi késztette arra ezeket a fiatalokat, hogy a börtönt is megkockáztatva mégis a hazatérés mellett döntsenek? Milyen volt a mindennapi élet Szíriában, milyen tapasztalatokat hoztak magukkal? Az újságírók nem felejtik el közölni, hogy a bebörtönzöttek nyilatkozatai nem föltétlen fedik a valóságot, hiszen mivel ítéletük előtt állnak, érdekükben áll a saját szerepüket elhallgatni vagy másét felnagyítani. Ezért egy általános kép rajzolódik ki a dzsihadista életről, és ez szinte mindegyikük esetében köszönő viszonyban sem áll az általuk korábban elképzelttel.
Szíriába megérkezésük után kéthetes-egy hónapos kiképzésen vettek részt, ennek csak az egyik része katonai, emellett megismerkedtek az iszlám törvénykezéssel, a sariával, a betartandó szabályokkal. Például nem szabad alkoholt fogyasztani, sem pedig dohányozni. Első lépésként elvették az útlevelüket és a mobiltelefonjukat. Kiképzés nélkül soha senkit nem küldenek a frontra, sőt azt ki kell érdemelni, hogy valaki fegyverrel szolgálhassa Allahot – erősítették meg a résztvevők, akik elmondják, hogy előbb ellenőrző pontokon kell feladatot teljesíteniük. Rendkívül fontos a vallási nevelés, amelynek révén sikerül kezes bárányokká tenniük az újoncokat. Az épphogy áttértek közül kerülnek ki a legfanatikusabb hívők.
Azoknak, akik nem értenek arabul, megtanítják a legalapvetőbb kifejezéseket. A táborokat általában nyelvi szempontok alapján alakítják ki, tehát a frankofónok a belgákkal és az észak-afrikaiakkal vannak együtt, különösen tunéziaiakból van rengeteg, számukat háromezernél is többre teszik. A parancsnokaik is beszélnek franciául. Általános vélemény, hogy a franciák nem valami jó katonák, a csecseneknek, afgánoknak nyomába sem érnek, ágyútölteléknek jók. Propagandaszempontból viszont hasznosak. Itt van a Normandiából származó hóhér, Maxime Hauchard, aki „bámulatosan” fejezte le a túszokat, óriási nézettséget vívott ki magának. A barbár cselekményekben való részvétellel az a céljuk, hogy az újoncokból kiirtsák a lelkiismeretnek még a szikráját is.
Akinek nincs felesége, kaphat egyet, de volt olyan, aki családostul, két kisgyermekkel érkezett meg a háborús övezetbe. Az Iszlám Állam a lakhatásról is gondoskodik, igaz, nem ötcsillagos szállodában. A zsoldból meg lehet élni, hiszen aki majd havi ötszáz euróval lesz gazdagabb, az ezekben a háborús időkben tehetős embernek számít. Az újoncok általában három lehetséges „irány” között választhatnak, vagy harcosok lesznek, vagy a vallásrendőrség tagjaivá válnak, vagy öngyilkos merénylővé képezik ki magukat. A parancsnokuk nemcsak a katonai elöljáró szerepét tölti be, hanem vallási engedelmességgel is tartoznak neki. A Szíriát megjártak elmondják, az Iszlám Állam nemcsak egy hadsereg, hanem egész rendszer, amely mindent ellenőriz. Például, ha a város másik részébe akar valaki piacra vagy a kórházba egy jelentéktelen vizsgálatra menni, ahhoz mind engedélyt kell kérnie a feletteseitől. Ez különösen kényelmetlen olyan fiataloknak, akik még a családban uralkodó fegyelemhez sem szoktak nyugat-európai életükben. A francia törvénykezésnek azonban van egy visszatartó ereje, az a tudat, hogy az egykori dzsihadista hazatérve akár hosszú évekre börtönbe kerülhet, és ez sokakat maradásra bír.
