A köznyelvben örmény holokausztként ismert népirtás századik évfordulóján újra lángra lobbantak a kedélyek a török gazdasági kapcsolatok fontossága miatt tabusított, valamint a zsidó holokauszt mellett háttérbe szorult mészárlást illetően.
Becslések szerint körülbelül másfél millió örmény vesztette életét az 1915-ben kezdődő mészárlásokban és halálmenetekben, az országból elmenekülők száma is több százezer volt. 1915. április 24-én hajnalban vetették fogságba a konstantinápolyi örmény értelmiséget, ezzel vette kezdetét az évekig tartó vérengzés. Az eseményeket az MNO f22 rovata is feldolgozta.
Érdekességként ehhez Nógrádi György hozzátette, hogy kevéssé ismert tény: a húszas években hat olyan török vezetőt gyilkoltak meg, akik részt vettek a népirtásban.
Az első világháborúba a törökök 1914 novemberében léptek be, és rögtön az első támadásuk, amelyet az oroszok ellen vezettek, megsemmisítő vereséggel végződött, ezzel még inkább ráerősítve az évtizedek óta az Oszmán Birodalomról élő képre. Az országot azért hívták Európa beteg emberének, mert a török társadalom folyamatosan minden szempontból lemaradt Európától. Az ifjútörökök, azaz a török tisztek mozgalma abból indult ki, hogy bármi áron korszerűsíteni kell Törökországot. 1915 és 1917 között, részint a törökországi feszültségek hatására. elképesztő mértékben gyilkolták az örményeket és minden keresztény vallásút; becslések szerint mintegy másfél millió ember esett áldozatul.
A mai török állam pedig az első világháború előtti Oszmán Birodalom utódjának tekinti magát; Törökország egyebekben a térség vezető hatalma, s magát hídszerepbe képzeli Európa és Ázsia között, szemben az európai vagy amerikai felfogással – vázolta fel a helyzetet török szempontból Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
Törökország egyébként sem legjobb napjait éli: a gazdasági csoda kifutóban van, a kormány ráadásul szinte minden szomszédjával vagy térségbeli szövetségesével összeveszett: stratégiai partnerüket, az Egyiptomban korábban kormányzó Muzulmán Testvériséget katonai puccs döntötte meg, ellenséget látnak az új egyiptomi vezetésben, mert abból indulnak ki, ha ez lehetséges volt Egyiptomban, lehetséges Törökországban is – magyarázta Nógrádi. Hozzátette: a Nyugat és szövetségesei is elhidegültek a törököktől, mivel nem voltak hajlandók részt venni az iraki háborúban, most pedig nem engedik használni az Iszlám Állam elleni harcban a kulcsfontosságú NATO-bázisait.
Korábban a roma holokauszt kapcsán komoly izraeli lobbi dolgozott azon, hogy az EU hivatalos nyelvezetében ne kaphassa meg a megkülönböztetett holokauszt kifejezést a cigányokat ért második világháborús népirtás, ennek kapcsán kérdeztük arról Nógrádit, hogy Izrael Törökország mellé állhat-e ebben a kérdésben. A szakértő elmondta, hogy amióta Izrael 2010-ben rátámadt a Gázai övezetbe tartó segélyflotta török vezérhajójára, és kilenc ember meghalt, a két ország kapcsolata mélypontra zuhant; ő ezt a kérdést egyébként ezt a szakmáján kívül eső, nyelvészeti vita részének, szómágiának tartja, elvégre az örményekkel szemben éppúgy népirtás történt, ahogy a zsidókkal szemben a második világháború alatt.
Azzal, hogy a pápa ebben a helyzetben ország-világ előtt kijelentette, hogy a 20. században három nagy népirtás történt: a két világháborút megelőzően az első, amelyet a törökök hajtottak végre az örményekkel szemben, alaposan felkavarta az egyébként sem túl sima tükrű állóvizet.
Az egyházfő bejelentését rendkívül komoly török tiltakozás követte – Recep Tayyip Erdogan elnök hatalma egyáltalán nem annyira stabil, mint amennyire kívülről annak látszik, ezt a helyzetet próbálhatja meg ellensúlyozni azzal, hogy sikerrel fekszik keresztbe az örmény holokauszt elismertetésének.
Eközben a történtek hatására az Európa szinte minden államában az ott élő örmény kisebbség azt kérte, hogy az európai országok – köztük Magyarország is – ismerjék el a népirtás tényét. Európa ugyanakkor, szintén aktuálpolitikai okokból, nem egységes, „ahogy semmiben sem az” – jegyezte meg lakonikusan Nógrádi. A kontinens országai nem akarják ebben a kérdésben a török vezetést magára haragítani, de szinte mindenki abból indul ki, hogy az örményekkel szemben népirtás történt.
A magyar–török kapcsolatok jók, „a törökök sokkal jobban szeretnek minket, mint ugyanez fordítva” – írta le a helyzetet Nógrádi –, a százötven éves megszállásra is „kissé másként emlékeznek mint mi”. Magyarország számára pedig Törökország rendkívül komoly stratégiai partner keleten, de azért látni kell, hogy hazánk a nyugati szövetségi rendszer, az Európai Unió és a NATO tagja – tette hozzá. A Magyarországi örmények természetesen szintén lobbiznak, már kérték a magyar kormányt, hogy a száz évvel ezelőtti eseményeket népirtásként ítélje el.
Németországban a kormányon belül például a CDU–CSU egyetértett abban, hogy genocídium történt, a külügyminisztert, Frank-Walter Steinmeiert adó SPD ennél óvatosabban fogalmazott. Lényegében gyakorlatilag mindenki azon meditál, hogy mi a fontosabb: az elvek – azaz hogy népirtás történt – vagy a gyakorlat, hogy ne veszítse el a török kapcsolatot; bár ez az EP-t nem akadályozta meg abban, hogy néhány napja felszólítsa Ankarát a népirtás elismerésére. A szakértő emlékeztetett, hogy eddig húszegynéhány országon kívül senki nem ismerte el népirtásként az örmények lemészárlását, az EU tagországainak jelentős része sem.
A törökök és például az EU legerősebb gazdaságával bíró németek között örök feszültséget szít, hogy ahányszor Erdogan ellátogat az országba, mindig felkéri az ott élő törököket, hogy ne integrálódjanak, és maradjanak meg töröknek, ezzel pedig rendkívüli módon szembekerül a mindenkori német kormánnyal, ahogy most Merkelékkel is – mondta el Nógrádi. A szakember hozzátette: Nyugat-Európában számos helyen hiába él egy-két nemzedék óta török vagy kurd közösség, nem hajlandók vagy nem tudnak integrálódni a többségi társadalomba, sőt a törökországi belpolitikai ellentéteiket is viszik magukkal, számtalanszor az utcán is összecsapva egymással.
Egyelőre mindenesetre nem úgy tűnik, hogy eldőlni látszana a kérdés bármelyik irányba. Akiktől végképp nem várható a helyzet megoldása, azok éppen az érintettek. Nógrádi György ennek kapcsán elmondta, szándék sincs egyik félben sem a megegyezésre: olyan évszázados gyűlölködés van a két nép között, hogy ahhoz, hogy áttörés legyen, teljesen új stratégiában kéne gondolkodniuk a feleknek, főleg a „perújrafelvételt” nem szorgalmazó törököknek. Ennek pedig Ankara semmi jelét nem mutatja, bár a szakértő érdekesnek tartja, hogy a miniszterelnök néhány napja elismerte a deportálások tényét, de magát a népirtást nem – beszélgetésünk óta pedig Ahmet Davutoglu már részvétet is nyilvánított, de a népirtás kifejezést ekkor is konzekvensen kerülte. Az örmények részéről szintén nem várható lépés: egyrészt mert ők a sértettek ebben az ügyben, és a világ különböző részein szétszórva élnek, nyilvánvalóan a török kezdeményezést várnak, majd ha az megjön, akkor lehet megmondani, hogy nyitottak-e vagy sem a közeledésre. Ők nyilván nem fognak egy stratégiai kezdeményezésbe belemenni, egyebek között a két fél között fennálló erőkülönbség alapján sem – összegezte a szakértő.
Egyszóval a megoldás még várat magára.
Ők ismerik el
