Slavoj Zizek: bohóc vagy látnok?

Az angolszász világ igencsak felkapta, Magyarországon keveset tudunk róla. Ki is valójában a szlovén Slavoj Zizek, a marxista popfilozófus?

Láthatjuk, hogy a szlovén filozófus olyan problémákkal foglalkozik, amelyek bennünket, magyarokat is érintenek. Sőt a világ szinte összes kérdésével foglalkozik – kritikusai szerint túl sokkal is egyszerre és egy helyen –, azonban a magyar közéletben még a nevével is ritkán találkozhatunk; az interneten is csak nyomokban, kisebb portálokon lelhetjük fel a róla szóló szövegeket. Interjú magyar nyelven nem készült vele, pedig Zizek népszerűsége a globális pénzügyi válság kirobbanása óta töretlenül felfelé ível. Ez érthető is, hiszen bank-, nagytőke- és kizsákmányolás-ellenes szemléletet képvisel, mint ahogy az egy jó marxistához illik.

2012-ben a neve felkerült a rangos amerikai külpolitikai magazin, Foreign Policy által készített, a Top 100 Global Thinkers-listájára, ahol az adott év száz legmeghatározóbb gondolkozója szerepel. Bár igaz, csak az alsó csúcsokat döntögette kilencvennyolcadikként.

Ezzel a vezérgondolattal közölt vele interjút pár hete a Der Spiegel német hetilap (a cikk angolul is olvasható), amelyből kiderül, hogy Zizek Európa-párti, elutasítja a nyugati baloldali értelmiségiek körében (akik például a Radikális Baloldal Koalícióját, a Szirizát is támogatják) is terjedő euroszkepticizmust. A filozófus e beszélgetésben kifejti, hogy szerinte a világ Európa nélkül nagyon sivár lenne, egyedül maradna az USA brutális neoliberalizmusával és az autokrata ázsiai kapitalizmussal.

A montenegrói emberekről az a kép alakult ki, hogy lusták. Az akkor még szocialista, Jugoszlávia területéhez tartozó köztársaságot 1979-ben földrengés sújtotta; a következő vicc nagyon népszerű volt abban az időszakban:
„– Miért rakja bele a montenegrói minden lyukba és mélyedésbe a péniszét? – Mert túlságosan lusta maszturbálni, és várja a következő rengést.”

Ezt a viccet Slavoj Zizek több előadásában megemlíti a kultúrák közötti párbeszéd ékes példájaként.

Az interjúban mondottakat érdemes nagyon röviden összefoglalni, mivel jól megvilágítják a filozófus gondolkodásának lényegét. Zizek úgy véli, az európai multikulturalizmus a lelkiismeret-furdalásból és a bűntudatból táplálkozik, ami szépen lassan eltünteti Európát. A politikai korrektséget romboló hatásúnak tartja. Szerinte a baloldali-liberális értelmiség ilyen hozzáállása sokszor fordítottan hat. – Mi lenne, ha egy magazin viccet csinálna a holokausztból, vagy mi van a rasszista vagy a szexista viccekkel? – teszi fel a kérdést, amelyből kiderül, ez utóbbiakat hasznosnak tartja, mivel ezek a viccek tesztelni tudják az egymás mellett élő kultúrák tűréshatárát. Példának hozza fel az exjugoszláv humort, amelyben minden népre vonatkozóan volt sztereotípiából táplálkozó poén. Úgy véli, egymás sértegetésével talán elkerülhetők a komolyabb konfliktusok. Persze a filozófus azt is elismeri, hogy valamilyen határokat fel kell állítanunk.

Európa és az Iszlám problémájával kapcsolatban az a véleménye, hogy a tolerancia már nem segíthet a megoldásban. Létre kell hozni egy új vezető kultúrát, amely irányítja a szubkultúrák egymáshoz való viszonyát. Kifejti, hogy a multikulturalizmus azért nem működik, mert minden kultúra rendelkezik olyan elemekkel, amelyek elfogadhatatlanok a másik számára (például a nyugatiaknak a muszlimok fejkendője, a muszlimoknak a Mohamed ábrázolása). „Nem elég csak elviselni egymást, mindenkinek képesnek kell lennie a felismerésre: az identitásunk estleges, véletlenszerű; valami olyan, ami megváltoztatható” – magyarázta a német lapnak.

Erre Zizek nem tud konkrét választ adni, persze nem is feltétlenül egy filozófus dolga megválaszolni az ilyen jellegű kérdéseket. De általában minden újságíró megkérdezi tőle – főleg azért, mert egész munkássága a jelenlegi rendszer kritikájáról szól. Zizek egy régebbi, a BBC Hard Talk című műsorának adott interjújában a következő feleletet adta: „Új formáját kell kialakítanunk a kollektív fellépésnek, amelynek a megnyilvánulása nem az állami bürokrácia, de nem is a piaci mechanizmus.” Hogy ez hogy nézne ki, az még nem teljesen világos.

Zizek ki is adta a parancsot: ne cselekedj, gondolkodj! Szerinte a kapitalizmus vallásként működik manapság: egy igazi kapitalista feláldozza az életét és a boldogságát a gazdasági növekedés oltárán. Ám egyúttal két fajtáját is megállapította kapitalizmuskritikának: létezik egyfelől a szociáldemokrata megközelítés, amelyet Thomas Piketty progresszív adótervezete is képvisel; illetve a morális kritikai hozzáállás, amely alapján a pénznek kell szolgálnia az embereket és nem az embereknek a pénzt. De ez nem elég, ugyanis – magyarázza – mind a két kritikai megközelítés is csak azt bizonyítja, hogy nem merünk a jelenlegi kapitalista kereteinken kívül gondolkodni.

Zizek marxista. A szocialista Jugoszláviában is marxista volt, azonban nincsenek illúziói a régi rendszerrel kapcsolatban. Szerinte a kommunizmus legnagyobb rejtélye az, hogy alapvetően pozitív kezdeményezésként indult el, és mégis a világtörténelem leggyilkosabb rendszerévé vált. Ahogy több interjújában fogalmazott: „Még Hitler sem volt elég radikális vagy erőszakos” a kommunistákhoz képest.

Kifejti, a két rendszer között az a lényegi különbség, hogy a fasizmus csak egy rossz reakció volt, amikor is rossz embereknek, rossz ötletük támadt és az ötleteiket végig is tudták vinni. Mindeközben a kommunisták fel akarták szabadítani az embereket, a felvilágosodás eszmeiségét képviselték, és mégis borzasztóbb rendszert hoztak létre azoknál a rendszereknél, amelyek eredendőek rosszak voltak.

A gyilkológépezet működése is borzasztóbb kommunista rendszerben. Ahogy Zizek egy régebbi interjújában elmagyarázza: „a fasizmusban, ha zsidó voltál, egyszerűen megöltek. Senkinek sem volt olyan ötlete, hogy tartóztassák le, kínozzák meg őket, csak azért, hogy bevallják a zsidók összeesküvését. Mert a fasizmusban a lényed miatt voltál bűnös.” A kommunizmusban ezzel szemben koncepciós perekben teljesen random vádakkal ítélték el az embereket, bárkiből lehetett bűnöst csinálni. (Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy Zizek tagadná a nácizmus bűneit.)

A fogalom már a nagypolitikába és popkultúrába is kezd beszűrődni. Manuel Valls francia miniszterelnök a terrortámadások után úgy fogalmazott: „földrajzi, szociális és etnikai apartheid” jelent meg a társadalomban. Zizek álláspontja az, ha a világ jelenlegi állapota nem változik, úgy fogunk élni, mint az Elysium című filmben.
A film maga nem túl eredeti, de annál látványosabb disztópia. Azonban jól illusztrálja, hogy a popfilozófus igyekszik a populáris kultúrából népszerű művekkel, allegóriákkal megvilágítani a mondandóját, hogy gondolatai minél szélesebb kör számára legyenek ismertek.

Zizek szerint nem. Ökológiai, biotechnológiai, gazdasági válságot emleget. Minél jobban globalizálódik a világgazdaság, a szociális apartheid annál jobban fog fokozódni – mondja szinte minden előadásában és interjújában. Ő olyan világot vizionál, amelyben egyre többen fognak bádogviskókban, nyomortelepeken élni, míg a szupergazdagoknál fog összpontosulni a jövedelmek jelentős része. Zizek a Der Spiegel-interjúban azt is kijelentette, hogy ez a gazdasági válság elkerülhetetlenül politikai válsággá fog átalakulni – ami főleg, minket, európaikat fog érinteni. Hiszen az ázsiaiak köszönik szépen, jól vannak, a válságot csak hírből ismerik. Ott egyre népszerűbb lesz a „kapitalizmus demokrácia nélkül” modell. Zizek a következőképpen fogalmaz: „Valami sötét formálódik a horizonton, és az első viharfelhők már eljutottak hozzánk.”

Zizek az angolszász világban szupersztárrá vált az elmúlt években – míg Magyarországon szűkebb körben ismert. A videóit több százezren nézik a megosztókon (annak dacára, hogy másfél óra filozófiai előadás hosszúnak számít a neten), számos egyetemen vendégoktató, a legnagyobb nyugati lapokban publikál, a könyvei is jól fogynak.

Stílusa miatt sokan támadják, a legkeményebb kritika talán akkor érte, amikor a filozófia Boratjának nevezték. Noam Chomskyval is volt egy nagyobb csörtéje: Chomsky azzal vádolta, hogy csak hangzatos szavakat használ, és Zizek csak jó színész, aki könnyen eladja magát, de mondanivalója nincs. Valamint, hogy a szlovén filozófus elméletei nem alapulnak empirikus tapasztalaton. Erre Zizek visszatámadt, és azt mondta, hogy soha az életben nem látott embert, aki empirikusan többet tévedett volna, mint Chomsky.

Ha egy magyar marxistát nézünk, Tamás Gáspár Miklós kézenfekvő választásnak tűnik, hiszen ő valahol azt a szerepet töltheti be itthon, mint Zizek Szlovéniában – csak éppen sokkal kevésbé ismert külföldön. A kérdésre (Mit gondol, miért nem foglalkozunk Zizekkel itthon?) TGM azt válaszolta, hogy a modern baloldallal Magyarországon egyáltalán nem foglalkozunk, még az ő angol nyelven publikált írásait sem fordítják magyarra, de megvannak csehül, szerbül meg románul. Szerinte Magyarország az egyetlen ország, ahol a kortárs baloldal ismeretlen.

Azt, hogy talán ezért tűnhet furcsának itthon, hogy egy baloldali gondolkodó Hitlert nem tartja elég erőszakosnak, TGM viccnek tarja. Kifejti, hogy a Spiegel-interjúban Zizek világosan elmagyarázza, hogyan gondolja ezt. A magyar filozófus-publicista nem tudja, mit kapna az a magyar baloldali, aki amellett érvelne, hogy a holokauszttal is lehet viccelődni. „Hát mit tudom én, attól függ kitől” – hangzott a válasz. Hozzá kell tenni Tamás Gáspár Miklós nem ért egyet Zizekkel,neki az a meglátása, hogy a politikai korrektség és multikulturalizmus több haszonnal jár, mint amennyi kárt okoz.

Vajon a múltunk miatt ignoráljuk-e a kortárs baloldali gondolkodókat? Mert nekünk, magyaroknak talán rosszabb élményeink vannak a kommunizmussal kapcsolatban, mint délszláv szomszédainknak, Nyugat-Európát nem is említve. Tamás Gáspár, e fejtegetésre így reagált: „Nem. Ez nem a múlt kérdése, hanem a jelené.” Az ő véleménye az, hogy Magyarország jelenleg szellemileg elmaradottabb, mint például Bosznia, de ez csak pillanatnyi állapot, soha nem volt így, és valószínűleg nem is marad így.

Talán ezzel a kívánsággal a nem marxisták is csak egyetérthetnek.