Az al-Kaida fegyveresei a támaszponton nehézfegyverek birtokába jutottak – mondta egy név nélkül nyilatkozó helyi illetékes. Hozzátette, hogy a katonai tábort „ellenállás nélkül” vették be az iszlamisták, akik immár az egész várost a markukban tartják. Előző nap a terrorcsoport egy repülőteret, egy tengeri kikötőt és egy olajterminált vett be Mukalla közelében. A tájékoztatás szerint a város környékén állomásozó biztonsági erők vezetői elmenekültek.
A támaszpont, amelyet eddig az Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz hű egységek irányítottak, eddig az egyetlen olyan katonai létesítmény volt, amely sikeresen ellenállt az AQAP támadásainak.
A terrorszervezet fegyveresei április 2-án indítottak támadást Mukalla ellen, kevesebb mint 24 óra alatt bevették a legfőbb negyedeket, és szabadon engedtek több mint háromszáz foglyot, köztük egyik vezetőjüket.
A szélsőségesek és a velük szövetséges szunnita törzsek kihasználják az arab országban dúló polgárháborús káoszt.
A Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció március vége óta légicsapásokkal támadja a jemeni síita húszi felkelők állásait, s a szárazföldön folyamatosan összecsapnak a húszik és szövetségeseik, az Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőhöz lojális katonák az elnökhöz hű egységekkel.