Szentévet hirdetett Ferenc pápa

Ferenc pápa szombaton az Irgalmasság arca kezdetű bulla közzétételével kihirdette az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévet.

2015. 04. 11. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katolikus egyházfő este fél hatkor, az isteni irgalmasság vasárnapjának előestéjén a Szent Péter-bazilika átriumában hozta nyilvánosságra az irgalmasság jubileumát meghirdető Misericordiae vultus, az Irgalmasság arca kezdetű bullát.

A Szent kapu előtt egy apostoli protonotárius felolvasott néhány jelentősebb részletet a bullából, este pedig Ferenc pápa vezeti az isteni irgalmasság vasárnapjának első vesperását. Ennek során átadja a világegyház hat képviselőjének a dokumentum egy-egy példányát.

Az isteni irgalmasság ünnepe elválaszthatatlanul kapcsolódik Szent II. János Pálhoz, aki az ünnepet bevezette, továbbá Szent Fausztinához (Faustyna Kowalska), az isteni irgalmasság apostolához.

A rendkívüli szentév december 8-án kezdődik, és 2016. november 20-áig tart. Az eseménysorozattal a második vatikáni zsinatról emlékeznek  meg, és az ott született döntések megvalósítását akarják elősegíteni; a december 8-ai kezdési időpont a zsinat befejeződésének ötvenedik évfordulója.

Ferenc pápa a 2013. március 13-ai megválasztásának második évfordulóján a Szent Péter-bazilikában jelentette be, hogy rendkívüli szentév megtartását tervezi. A szentév az idén októberben a családról rendezendő rendes püspöki szinódust követi. Ez lesz a harmincadik szentév az egyház történetében. Az egyház hagyománya szerint rendes szentévet minden huszonötödik vagy ötvenedik évben tartanak. Rendkívüli szentévet az egyházfő különleges alkalomból hirdethet meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.