Több mint harmincan haltak meg a marokkói szerencsétlenségben

A marokkói utakon évente csaknem négyezer ember hal meg, vagyis naponta átlagban 12-en.

TK
2015. 04. 10. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MAP marokkói hírügynökség jelentése szerint a kora reggel bekövetkezett szerencsétlenségnek legalább 31 halálos áldozata van és kilenc sérültje, köztük kettőnek súlyos az állapota.

Az észak-afrikai ország több médiuma arról számolt be, hogy a busz, amely az ütközés után kigyulladt, edzők által kísért fiatal atlétákat szállított, akik egy versenyről tartottak hazafelé az ország északi részéből.

A Medias 24 és a Goud hírportálok egyelőre nem megerősített értesülése szerint a mintegy ötven utasból negyvenen vesztették életüket.

A marokkói utakon évente csaknem négyezer ember hal meg, vagyis naponta átlagban 12-en. A hatóságok számos intézkedést hoztak, hogy növeljék a közúti közlekedés biztonságát, különösen az ország eddigi legsúlyosabb buszbalesete óta, amely 2012 szeptemberében történt Marrákes és Uarzazate között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.