A hadsereg szóvivője egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy a kiszabadított túszok között vannak-e azok a középiskolás lányok, akiket tavaly áprilisban rabolt el a terrorcsoport Chibok településről.
A Sambisa erdő mintegy 100 kilométerre fekszik a Borno szövetségi állambeli Chiboktól, ahonnan 2014. április 14-én 276 diáklányt rabolt el a radikális milícia. A lányok közül a Boko Haram továbbra is fogva tart mintegy kétszázat. A nigériai hírszerzés korábban azt közölte, hogy a lányok itt lehetnek, habár az Egyesült Államok felderítő drónjai nem találtak erre utaló nyomokat.
Niger eközben bejelentette, hogy a dzsihadisták a korábbi hírekkel ellentétben nem 48, hanem 74 emberrel végeztek a délkelet-nigeri Karamga városban. A biztonsági erők a Boko Haram legalább 156 tagját ölték meg a Csád-tó közelében zajló harcokban.
A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban. A Boko Haram az év elején még egy Belgium nagyságú területet uralt Nigériában. Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin hadserege azonban február elején nagyszabású offenzívát indított a szélsőségesek visszaszorítására, sorra visszafoglalva a jelentősebb városokat, felszabadítva azokat a terroristák uralma alól.