Átfogó szerződés készült szerdán a vatikáni–palesztin kétoldalú bizottság munkaülésén a katolikus egyház palesztinai életének és tevékenységének alapvető szabályozásáról, s ebben szerződő félként a Palesztinai Felszabadítási Szervezet helyett a Szentszék már a „palesztin állam” megnevezést használja.
A szerződést rövidesen aláírják. „Igen, ez annak elismerése, hogy az állam létezik” – közölte Federico Lombardini, a Vatikán szóvivője. Az aláírásra Mahmúd Abbász palesztin elnök szombati, római látogatása adhat alkalmat, amikor találkozik Ferenc pápával két palesztinai születésű apáca szentté avatásának előestéjén.
Az egyházfő hivatalos programja a pápa 2014-es szentföldi látogatása során már a palesztin állam elnökeként utalt Abbászra, és a legfrissebb vatikáni évkönyvben a palesztin nagykövetet is a palesztin állam képviselőjének nevezik.
Ami az előzményeket illeti, a Szentszék már az elfogadása napján, 2012. november 29-én támogatásáról biztosította az ENSZ közgyűlésének azt a határozatát, amely Palesztinát „nem tag megfigyelő államként” ismerte el. A Vatikán maga is megfigyelő a közgyűlésben, szavazati joga nincs.
Jó lenne, ha a szerződés segítene egy elismert, független, szuverén, demokratikus palesztin állam megalapításában – mondta a L’Osservatore Romano című lapnak Antoine Camillieri vatikáni külügyminiszter-helyettes, amikor az elismerés várható politikai hatásáról kérdezték.
Izrael kiábrándítónak és a közel-keleti békefolyamatra nézve károsnak minősítette a vatikáni döntést. A szerződést tanulmányozni fogják, és a válaszlépést ennek alapján fontolják meg – közölte a külügyminisztérium.
A palesztin elnök egyik közeli munkatársa, Nabíl Saat szerint „ez nagyon fontos elismerés, mivel a Vatikánnak nagyon fontos a politikai státusza, amely a spirituális státuszából fakad”. „Reméljük, (példáját) más európai országok is követik” – mondta.