A Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevezetű szélsőségesek 2014 utolsó negyedévében 237 civilt gyilkoltak meg, köztük 65 nőt és 35 gyermeket – közölte az ENSZ-hivatal. A civilek ellen elkövetett kegyetlenségek akár háborús bűncselekménynek is minősülhetnek.
Az ADF ebben az időszakban összesen 35 falut támadott meg az ország keleti részén. Bozótvágó késekkel, kalapácsokkal, késekkel és más fegyverekkel felszerelve támadtak a települések lakosaira. Áldozataikat torkukat elvágva kivégezték, másokat menekülés közben lelőttek, vagy rájuk gyújtották otthonukat.
A kongói hadsereg tavaly nagyszabású hadműveletet indított, amely állításuk szerint jelentősen meggyengítette a szélsőséges csoportot. A fegyveresek vezetőjét múlt hónapban tartóztatták le a hatóságok Tanzániában. A férfi kiadatását a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda is kérte.
A köztársaság keleti részén több tucat fegyveres csoport van jelen, ők egyebek között a térség arany-, gyémánt- és ónlelőhelyei fölötti irányításért harcolnak. Beszámolók szerint a helyi lakosságot a milíciák rabszolgasorsba taszítva dolgoztatják a fejletlen bányákban.