Évekig nem állíthatnak emléket Nyemcovnak Moszkvában

Az orosz főpolgármesteri hivatal elutasította azt a kérelmet, hogy megörökítsék az ellenzéki politikus emlékét.

2015. 05. 11. 20:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leonyid Pecsatnyikov főpolgármester-helyettes azzal indokolta a döntést, hogy a törvény nem teszi lehetővé Dmitrij Gudkov orosz parlamenti képviselő erre vonatkozó beadványának teljesítését. Hozzátette, hogy az elutasítás hátterében semmiféle politikai ok nem áll.

A moszkvai szabályozás szerint bármely közéleti, kulturális, tudományos, politikai személyiségnek a lakóhelyén csak a halála után tíz évvel, munkahelyén pedig leghamarabb két évvel az elhunytát követően lehet emléket állítani, ha erről nem rendelkezik másképp az orosz államfő vagy a főpolgármester.

Dmitrij Gudkov „a politikai akarat hiányát” látja a főpolgármesteri hivatal döntésében. Szerinte egyébiránt előbb vagy utóbb megjelenik egy emléktábla Borisz Nyemcov megölésének helyszínén, a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvoreckij hídon, ahova egyébként az emberek továbbra is virágokat visznek. Gudkov felhívást intézett, hogy ez utóbbit ne akadályozzák meg a hatóságok.

A Nyemcovval együtt számos oroszországi ellenzéki tiltakozó megmozdulást szervező parlamenti politikus úgy vélekedett: az RPR-Parnasz és az orosz Szolidaritás mozgalom társelnökének megölése politikai gyilkosság volt, az terrorcselekménynek tekinthető. Ezért szerinte a moszkvai főpolgármester kezdeményezhetné a vonatkozó törvény módosítását, hogy Nyemcovnak emléket állíthassanak Moszkvában.

A Kommerszant című orosz napilap emlékeztetett arra is, hogy április elején több orosz ellenzéki politikus kérvényezte: Borisz Nyemcovnak a gyilkosság helyszínén emléktáblát állíthassanak. Ők is szerették volna elérni, hogy az orosz államfő kérlelhetetlen ellenfelének tartott politikusról nevezzék el az ottani hidat.

„Bizonyára örökké az elvbarátunkra fog mindenki elsősorban gondolni, amikor a híd szóba kerül, hiszen ott ölték meg” – indokolta kezdeményezésüket Ilja Jasin, az egyik vezető ellenzéki politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.