Az elnök szavai szerint a második világháborúban, amely több mint negyvenmillió ember életét követelte a kontinensen – köztük hatmillió zsidóét és több millió más emberét, akiket a náci rezsim gyilkolt meg – a több mint öt éven át tartó kegyetlen harcok után „a szabadság erői diadalmaskodtak az elnyomás felett Európában”.
Emlékeztetett arra is, hogy ezzel még nem nyerték meg a háborút, a csendes-óceáni térségben még további három hónapig tartott, de mint írta, az európai győzelem napja végre a béke iránti reményt jelenítette meg.
Barack Obama tisztelgett a tizenhatmillió amerikai előtt, aki a második világháborúban szolgált, és hazatérve segített felépíteni azt az Amerikát, amelyet ma ismerünk. Tisztelettel adózott a négyszázezer amerikai emléke előtt, aki életét áldozták azért, hogy „szabadon élhessünk”. Hangsúlyozta: az amerikaiak ezen és minden napon újból elkötelezik magukat azon szabadságjogok mellett, amelyekért ők harcoltak, és az amerikai álom mellett, amelyért meghaltak. Az elnök egyúttal tiszteletét fejezte ki az amerikai fegyveres erők tagjainak és családtagjaiknak, akik a hetven éve elnyert szabadságot védelmezik.
Vlagyimir Putyin nem köszöntötte Ukrajna és Grúzia államfőjét a második világháborúban Németország felett aratott győzelem évfordulója alkalmából a volt szovjet tagköztársaságok vezetőihez intézett pénteki üzenetében. A Kreml honlapján elhelyezett tájékoztatás szerint az orosz elnök a Szovjetunió „nagy honvédő háborújában” aratott győzelem évfordulóján Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetőinek gratulált. Putyin rajtuk kívül az Oroszországon kívül csupán néhány ország által elismert szakadár kaukázusi területek, Abházia és Dél-Oszétia államfőit is köszöntötte. Kihagyta a sorból Grúzia és Ukrajna vezetőit, az orosz államfő helyettük Grúzia és Ukrajna népének gratulált.
„A nagy győzelem népeink közös felmérhetetlen értékű kincse, akik vállvetve harcoltak a kegyetlen ellenséggel, és megmentették a világot a nácizmustól. [ ] Putyin meggyőződése, hogy a nagy honvédő háborúban edzett testvéri barátság továbbra is hozzájárul népeink kapcsolatainak megerősítéséhez, és méltó például szolgál a jelenlegi és a felnövő nemzedék számára” – olvasható a Kreml közleményében.