Megtámadtak egy török hajót a Földközi-tengeren

Szárazföldi és légi támadás ért egy török teherszállító hajót a líbiai partok közelében, a harmadik tiszt meghalt, mások megsebesültek.

2015. 05. 11. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A líbiai hadsereg elismerte a támadást, és azzal indokolta, hogy a hajó megpróbálta megközelíteni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet líbiai fellegvárának számító Derna városát. Az incidens a török külügyminisztérium beszámolója szerint vasárnap történt. A hajó az ország keleti részén lévő Tobruk kikötőjébe tartott. A nemzetközi vizeken, a parttól 13 tengeri mérföldre hajózó járművet először a szárazföldről ágyúzták, majd amikor megpróbált visszafordulni, kétszer is légicsapást mértek rá – tudatta Ankara. A líbiai hadsereg szóvivője ezzel szemben azt közölte, hogy a hajó az IÁ fellegvárának számító Derna felé tartott.

A fegyveres erők felszólították a hajót, hogy ne közelítse meg a város kikötőjét, majd miután nem tett eleget a figyelmeztetésnek, a parttól mintegy 10 mérföldre, tehát líbiai felségvizeken megtámadták – közölte. Egy ország felségvizei a partvonaltól 12 tengeri mérföldre terjednek ki. A hajót ezután Tobruk kikötőjébe vontatták. A hajó a török közlemény szerint Cook-szigeteki zászló alatt közlekedett, de török tulajdonban van. Spanyolországból származó gipszkartont szállított, és a támadásban megrongálódott.

A török külügyminisztérium élesen elítélte és szégyenletesnek nevezte a támadást. Közölte, hogy követeli a történtek kivizsgálását a líbiai hatóságoktól, és fenntartja jogát, hogy kártérítést követeljen az incidens miatt a nemzetközi joggal összhangban. Líbiában belpolitikai káosz uralkodik, az olajban gazdag országban két-két rivális kormány és parlament működik, és számos fegyveres csoport ural kisebb-nagyobb területeket, köztük a Derna környékén egyre befolyásosabb líbiai IÁ-sejt is. A nemzetközileg elismert líbiai kormány és parlament Tobrukban ülésezik, ahová az ankarai külügyi közlemény állítása szerint a megtámadott török hajó tartott.

Januárban a nemzetközileg elismert kormányhoz hű erők egyik harci repülőgépe megtámadott egy görög cégnek szállító tankerhajót, amely az ország partjainál horgonyzott. A támadásban két tengerész meghalt. Korábban a kormány többször fenyegette a külföldi cégeket, hogy ha valamelyik fegyveres csoporttól vesznek olajat, megtámadja tankereiket. Abdalláh asz-Száni, a tobruki kormány miniszterelnöke februárban azzal vádolta Ankarát, hogy fegyvereket szállít a felkelőknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.