Montenegróból is elvándorlási hullám kezdődött

A becslések szerint idén több mint három és fél ezren hagyták el otthonukat.

2015. 05. 11. 22:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az északkelet-montenegrói Rozajéból csak szombat reggel hat tömött autóbusz indult el Németország felé. Az utasok többsége menedéket akar kérni Németországban, mert – mint mondták – Montenegróban már nincs miből élniük. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozók közül többen is úgy fogalmaztak: nem tudják, mi vár rájuk, de remélik, hogy kapnak menedéket és jobb lesz ott, mint hazájukban. Montenegró 620 ezres lakosságú.

A Vecernje Novosti című szerb napilap montenegrói tudósítójának hétfői beszámolója szerint főleg muszlim vallású bosnyákok hagyják el az országot. A kormány szerint eddig mindössze 500-an települtek ki, míg egy civil szervezet felmérése szerint csak az ország északi, szegényebb részéből 3500-an távoztak az idén Nyugat-Európába.

Néhány nappal ezelőtt Rafet Husovic, a montenegrói kormány alelnöke egy podgoricai televízióban arról számolt be, hogy 500-an biztos elmentek, mert ennyien már menedéket is kértek valamely uniós tagállamban, azokról azonban nincsenek adataik, akik nem kértek menedékjogot. A politikus hozzátette: 2014-ben egyetlen montenegrói állampolgár sem kapott menedékjogot az Európai Unióban.

Ranko Krivokapic, a montenegrói parlament elnöke szerint a kivándorlás hátterét mindig az ország „gazdasági körülményei” adják. Hozzátette ugyanakkor, hogy pontos számadatokkal nem rendelkeznek, mindenki csak találgatni tud. „Ebben a pillanatban illegális kivándorlásról van szó, és ez gondot jelent” – nyilatkozott a politikus a Vecernje Novostinak.

A kétmilliós Koszovóból idén már tízezrek menekültek nyugati országokba megélhetési nehézségeik miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.