Putyin nem Hitler

Egy új elemzés szerint az is félrevezető, ha a mostani orosz–nyugati ellentéteket új hidegháborúnak nevezzük.

Monaghan elemzésében emlékeztet rá: ma egyre többen nevezik valamiféle új hidegháborúnak Oroszország és a Nyugat – főleg az ukrajnai válság kapcsán tapasztalt – konfliktusát. Ez a szembenállás szerinte megmutatta, hogy milyen óriási különbségek vannak a felek értékrendjei és Európa biztonságáról alkotott képe között. „Európák összeütközését” sejteti ez a feltevés, a liberálisabb Nyugat és a konzervatívabb Oroszország között.

Sok nyugati politikai szereplő és elemző hajlamos azt hinni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök vissza akarja forgatni az idő kerekét, akár még a régi Szovjetuniót is újjáépítve, így akár használhatónak tűnhetnek a hidegháborús analógiák. Az összehasonlítások azonban – így Monaghan – félrevezetőek és megnehezítik Oroszország igazi céljainak megértését, ezáltal meggátolva a Nyugatot az eredményes Ukrajna-politika kialakításában.

Az új hidegháborúról szóló elmélkedés a szakértő szerint több ponton sem állja meg a helyét. A világ ma már nem bipoláris, nem Oroszország és a Nyugat szembenállása határozza meg. Más biztonsági kihívásokért elég, ha csak a Közel-Keletet feldúló Iszlám Államra, a líbiai helyzetre, a szíriai polgárháborúra, a Földközi-tengeren át érkező menekültek ezreire vagy a palesztin–izraeli konfliktusra gondolunk. Érdekes egyébként visszagondolni, hogy 1995-ben Oroszország és az Egyesült Államok még vállt vállnak vetve vett részt a boszniai békefenntartó műveletekben, ma azonban erre már nemigen látni példát.

Megemlíthető az is, hogy míg a NATO keleti tagállamainak tekintélyes része Oroszországot tartja a legfőbb veszélyforrásnak – gondoljunk csak a balti államokra vagy Lengyelország és Románia a többi európai uniós tagállamnál harciasabb retorikájára –, addig néhány déli szövetséges feje inkább a szíriai és líbiai konfliktusok miatt fáj.

Többen hasonlították már az oroszok Krím félszigetre történt bevonulását Csehszlovákia Németország általi 1938-as megszállásához. Ez azonban Monaghan szerint félrevezető, a náci Németországgal való összehasonlítás megnehezíti a mai komplex nemzetközi krízis megítélését, azonkívül elmosódhat a homályos feltételezések és a tények közti határvonal. A történelmi analógiák használata csak végtelenül leegyszerűsített magyarázatot ad Oroszország mai tevékenységére vagy éppen motivációira. Ráadásul még csak nem is egy eseményhez hasonlítják a krími bevonulást: van aki a Szudéta-vidék 1938-as német megszállásával, van, aki a szovjetek 1968-as csehszlovákiai beavatkozásával von párhuzamot.

Az új hidegháborús vita Monaghan szerint egyúttal arra kényszeríti a nyugatiakat, hogy 20. századi módon gondolkozzanak a 21. századi kihívásokról. Ezzel kapcsolatosan felidézi: számos alkalommal megtörtént már, hogy egy adott kor döntéshozói bizonyos helyzeteket a múlt segítségével elemeztek, ezáltal a „múlt háborúit” látták bele a legújabb eseményekbe. George F. Kennan történész és diplomata például egy ízben felidézte, hogy a hidegháború alatt mennyire nehéz volt lebeszélni a Pentagont arról, hogy Sztálint ne egy második Hitlerként kezeljék vagy hogy a múlt taktikáit használják a legújabb problémákra.

A jelenlegi helyzetre nem jó kifejezés a „hidegháború”, de nincs helyette olyan kifejezés, amelyet általánosan elfogadnának – árnyalta a képet megkeresésünkre Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint hidegháború a két szemben álló nagyhatalom és két tömb időszakában volt, amikor a kapitalizmus és szocializmus, a NATO és a Varsói Szerződés versengett. Kiemelte: akkor a katonai erőviszonyok hasonlóak voltak, ma azonban elképesztő a nyugati fölény, hiszen Oroszország egyedül van, a három globális hatalom közül – Egyesült Államok, Oroszország és Kína – csak az elsőnek van szövetségi rendszere.

„A fő kérdés tavaly február óta, hogy az Egyesült Államok és a vele szövetséges európai országok, a baltiak, románok, skandinávok, lengyelek és britek képesek-e Ukrajnából kiszorítani Oroszországot és visszaszorítani középkori határaihoz” – fogalmazott Nógrádi. Hozzátette: ezzel az amerikai politikával nem tud azonosulni a német–francia–osztrák–cseh–szlovák–magyar-vonal, vagyis Európa tavaly február óta megosztott. Mint mondta, visszatért a hidegháború, de a kifejezést nem használjuk, napi világháborús veszély nincs, de rendkívül komoly konfliktus igen.

A helyzet ráadásul hetente változik: körülbelül tíz napja John Kerry amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy országa számára a legfontosabb megoldandó kérdés az Iszlám Állam elleni fellépés, vagyis ennek rendel alá minden mást, többek közt az orosz–ukrán konfliktust is. Nógrádi úgy látja, hogy a közelmúltbeli események – például az orosz és NATO-hadgyakorlatok – miatt a minszki szerződés alapján történő politikai megoldástól távolodnak a felek.

„A Nyugat és Oroszország megítélése Ukrajnáról, Iránról, Irakról, Szíriáról és Jemenről homlokegyenest más, ettől kezdve bármiről beszélünk, nehéz a megállapodás” – nyilatkozta a szakértő. Hozzátette: az Európai Unió a menekültáradat miatt most terjesztette ki a tengeri védelmét 30 mérföldről 138-ra. A líbiai embercsempészhajók szétverésére ugyanakkor szükség lenne az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazására, ahol azonban az oroszoknak vétójoguk van. Az oroszok pedig már be is jelentették, hogy nem adják meg az engedélyt, így folyósítják vissza az ukrán kölcsönt. „Nincs közeledés, és nincs bizalom” – tette hozzá Nógrádi.