Raúl Castro visszatér a katolikus egyházba?

Közel egyórás magánaudiencián fogadta Ferenc pápa Raúl Castro kubai elnököt vasárnap a Vatikánban. Az egyházfő szeptemberben látogat a szigetországba.

2015. 05. 10. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A majdnem egyórás megbeszélés négyszemközt spanyol negyven folyt az argentin egyházfő és a kubai elnök között.

A Vatikánból való távozáskor Raúl Castro elmondta az újságíróknak, hogy köszönetet mondott Ferenc pápának a Kuba és az USA közötti diplomáciai közeledésben való közreműködéséért. Federico Lombardi szentszéki szóvivő később hozzátette, hogy a találkozón a pápa kubai látogatásainak részleteit is egyeztették.

A kubai elnök a havannai székesegyház fennállásának kétszázadik évfordulójára készült emlékérmet adta át Ferenc pápának és egy kubai művész festményét, amelyet az egyházfőnek a bevándorlókat befogadó Lampedusa szigetén való 2013-as látogatása ihletett. Ferenc pápa egy Szent Márton-emlékérmet és első enciklikájának szövegét ajándékozta a kubai elnöknek.

Az USA és Kuba között tavaly decemberben indult el a diplomáciai nyitás. Mint kiderült, a két ország között személyesen Ferenc pápa és a vatikáni diplomácia közvetített. Ferenc pápa a szeptember 22-én az Egyesült Államokban kezdődő apostoli látogatása előtt Kubában is megáll.

Raúl Castro a Vatikánból a Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel való találkozóra ment. Az ezt követően tartott sajtótájékoztatón Raul Castro kijelentette: mélyen megérintette Ferenc pápa bölcsessége és szerénysége.

„Elolvasom a Szentatya összes beszédét, ha Ferenc pápa továbbra is így fog beszélni, én is, aki kommunista vagyok, elkezdek imádkozni, és nem tréfából mondom, talán visszatérek a katolikus egyházba” – fogalmazott a kubai elnök. Hozzátette: ígéretet tesz arra, hogy Ferenc pápa kubai tartózkodása alatt részt vesz az egyházfő által bemutatott összes misén. Raúl Castro megjegyezte, hogy Ferenc pápa jezsuita és ő is a jezsuitáknál végezte iskoláit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.