A Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) és helyi aktivisták arról számoltak be szerdán, hogy az április 16-án végrehajtott razzia során legkevesebb 1080 embert mészároltak le katonák és rendőrök azzal a céllal, hogy elpusztítsák A Világ Fénye nevű vallási csoportot, mert szembeszegült a kormánnyal. A rendőrség ezzel szemben állítja, a razzia célja a vallási gyülekezet vezetőjének, a hatalomellenes José Kalupetekának az elfogása volt, s mindössze tizenhárom orvlövészt öltek meg a hatóságok a művelet során. A szekta elleni rajtaütést azután indították el, hogy az megölt kilenc rendőrt – tették hozzá.
José Kalupetekáról kedden jelentek meg képek az angolai sajtóban, amelyeken sárga börtönoverált visel. A vallási vezetőnek több ezer követője volt, amit az interneten fellelhető prédikációiról készült videók is bizonyítanak. A harminchat éve uralkodó José Eduardo dos Santos elnök, aki egyben a hatalmon lévő Népi Mozgalom Angola Felszabadításáért (MPLA) párt vezetője is, azzal gyanúsította meg a szektát, hogy arra kényszerítik a tagjaikat: zárkózzanak el a világtól, és dacoljanak az ország törvényeivel.
Az MPLA vezette tartományi kormányzat a művelet után lezárta az érintett területet, ezért nem lehet tudni, mi történt a szekta több ezer tagjával.
Egy neve elhallgatását kérő helybeli elmondta, a razzia óta nem látta a területen élőket, pedig mielőtt a hatóságok végrehajtották a műveletet, mintegy 3000 ember gyűlt össze egy-egy vallási találkozón. Egy május 3-ai, a hatóságok által felügyelt gyors sajtólátogatás során újságírók sem találták nyomát az ott élőknek, s arra, hogy pontosan mi is történhetett, kiégett járművek, golyó- és vérnyomok utalnak. Angelo Kapwatcha helyi aktivista közölte, a razziában több száz rendőr és katona vett részt gépfegyverekkel, aknavetőkkel és rakétavetőkkel felszerelve.
Rafael Marques de Morais jogi aktivista május 1-jén a The Guardian brit híroldalon azt írta: katonai források arról számoltak be neki, hogy a rajtaütés során házakat gyújtottak fel, lakóikkal együtt. „A szektatagokat megkülönböztetés nélkül lekaszálták, miközben sokan az utolsó pillanatig imádkoztak.” Hozzátette, forrásai arról beszéltek, hogy a környező falvakban tömegsírokat fedeztek fel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!