Szijjártó Péter Kuala Lumpurban tárgyalt Anifah Aman malajziai külügyminiszterrel, valamint más állami intézmények, vállalati szövetségek, szervezetek és vállalatok vezetőivel is.
A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a délkelet-ázsiai térség országai közül Malajzia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország között tavaly a kereskedelmi forgalom 370 millió dollárt tett ki, és az idei első negyedévben 25 százalékos volt a növekedés.
A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) soros elnökségét ellátó Malajzia a térség egyik legfejlettebb országa, a cseppfolyósított földgáz (LNG) egyik legjelentősebb exportőre a világon. Az ország tízéves befektetési tervet fogadott el, amelynek keretében 444 milliárd dollárnyi tőkét mobilizál befektetések és munkahelyteremtés érdekében.
Szijjártó Péter szerint Malajzia tízéves befektetési tervének, természeti erőforrásainak, valamint az informatika területén végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően a világ huszadik legversenyképesebb gazdaságával rendelkező országa lett, és – mint fogalmazott a tárcavezető – Magyarországnak „ebből a folyamatból ki kell vennie a részét”.
„Annak érdekében, hogy minél több beruházást tudjunk vonzani és minél többet tudjunk exportálni, újranyitottuk nagykövetségünket Kuala Lumpurban, valamint megnyitottuk a regionális kereskedelmi képviseletünket is” – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 300 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, amelyből magyar és malajziai vállalatok együttműködését tudja finanszírozni. Az a cél, hogy Malajzia tízéves gazdaságfejlesztési tervéből minél inkább részesülhessenek magyar vállalatok – mondta Szijjártó Péter.
A maláj külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokon több olyan téma is felmerült, amely szükségessé teszi a két ország együttműködését. Közös cél például a terrorizmus és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelem. Bár Malajzia földrajzilag távol van a közel-keleti térségtől, az IÁ fontos tranzitállomásként használja az országot, és harcosokat is toboroz ott – mondta Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kuala Lumpur a terrorizmus elleni küzdelem érdekében jelentősen megszigorította belső jogrendjét.