A védelmi minisztert választották Lettország következő elnökévé

Vejonis az Európai Unió Bíróságának egyik bíráját győzte le.

2015. 06. 03. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vejonis a szavazás ötödik fordulójában kapta meg a szavazatok abszolút többségét a rigai törvényhozásban, a 100 képviselőből 55 voksolt rá.

A védelmi minisztert a három pártból álló kormánykoalíció egyik tagja, a Zöldek és Földművesek Szövetsége jelölte az államfői posztra, és egy másik kormánypárt, az Egység Blokk is őt támogatta. Az elnöki tisztségért három vetélytárssal kellett megküzdenie a szerdai szavazáson. Az utolsó fordulóban a harmadik koalíciós párt, a Nemzeti Szövetség által jelölt Egils Levitset, az Európai Unió Bíróságának egyik bíráját győzte le.

A legnagyobb ellenzéki erő, az orosz ajkú kisebbség pártjának számító Harmónia Központ Sergejs Dolgopolovs parlamenti képviselőt, korábbi rigai alpolgármestert, míg az ellenzéki centrista Régiók Szövetsége Martins Bondars volt kosárlabdázót jelölte a posztra.

A jelenlegi lett elnök, Andris Berzins márciusban jelentette be, hogy családi okokból nem szándékozik újra indulni a tisztségért. Megbízatása július 8-án jár le.

A 48 éves Raimonds Vejonis elnökként is a nemzetbiztonsági kérdésekre akar összpontosítani. Miniszterként élesen bírálta Oroszországot az ukrán válságban játszott szerepe miatt, valamint a NATO balti térségbeli katonai jelenlétének megerősítése, illetve a lett védelmi költségvetés növelése mellett szállt síkra.

A következő lett elnök egyébként a mai Oroszország területén, a Pszkovi területen 1966-ban orosz anyától született, de még a szovjet időkben, az 1991-es függetlenné válás előtt átköltözött Lettország területére. A rigai egyetem biológia szakát végezte el. Védelmi miniszteri kinevezését megelőzően 2002 és 2011 közt a környezetvédelmi tárca élén állt. 2003 óta a társelnöke a lett Zöldeknek, akik a parasztpárttal együtt részét képezik a jobbközép kormánykoalíciónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.