Ám a diagnózisban Amerikában sem mindig értenek egyet. A feministák és a baloldal – állapította meg közelmúltbeli cikkében a Figaro francia napilap – a „férfi lélektanát” tették felelőssé, amely „az erőszak kultúráján” nyugszik. Egy másik tábor az osztályfelfogásra helyezi a hangsúlyt: a testvériségek tulajdonképpen a büntetlenség és előjogok szervezetének tekinthetők, és ebben van is sok igazság.
A főleg keresztényeket tömörítő jobboldal szerint a régi viselkedési módok és rituálék, amelyek bármilyen műviek voltak, de mederben tartották a férfi-nő kapcsolatot, mára eltűntek, és semmi sem töltötte be szerepüket. Joshua Mitchell, a georgetowni egyetem eszmetörténésze szerint a baloldal úgy tartja, hogy felszabadítva az embereket a vallás terhe alól, majd csak a jó sugárzik belőlük. „A konzervatív-keresztény rész naivnak véli ezt a rousseau-i látásmódot – fejtette ki a professzor. – Szerintük az ember született gonosz, ha az erő és hit nem tartja kordában.”
Az emelkedett eszmefuttatások után nézzük a valóságot egy tanár nézőpontjából. „Egyszerűen sokat isznak, és úgy viselkednek, mint az idióták – mondta a virginiai egyetem professzora, James Ceaser. – A megoldás szerintem az lenne, ha a fiúk és lányok megtanulnák önmagukat korlátozni. Ez a nemzedék egyszerre akarja a teljes szabadságot és a teljes biztonságot, ez egyszerre nem megy.” És meg is van a bűnös, a szülő, aki beoltotta gyermekébe ezeket a vágyakat. Ő az, aki agyonvédett gyermekének egyszerre akarja a tökéletes biztonságot és a teljes szabadságot.
Vajon hogyan értékeljük annak a diáklánynak az esetét, aki tíz feles vodka után másnap „megerőszakolva” ébredt? Arra emlékezett, hogy egy fiúval ment el, de arra nem, hogy hozzájárulásával történt-e az aktus. A lány állítja, hogy ő nem mondott igent semmire. Épp ezért azt akarja elérni, hogy a fiú kérjen tőle bocsánatot.
