Kifulladóban a tunéziai sikertörténet?

A turisták elmaradása, a sztrájkhullám és a terrorizmus réme fenyegeti a demokratikus átalakulást.

Nem utolsósorban azért, hogy az Adminisztratív Bíróság – tulajdonképpen a magyar alkotmánybíróság helyi megfelelője – a Ben Alit követő új elnök, Monszef Marzúki „feledékenysége” miatt semmisnek minősítette az elszámoltatást biztosítani hivatott törvényjavaslatot. Az úgynevezett elkobzási törvény indítványát még 2011-ben nyújtották be, hogy az államfő és családja ellen indított eljárást követően kártérítsék a múlt rendszerben javaiktól jogtalanul megfosztottakat. Ahhoz, hogy mindez jogerős legyen, elnöki beiktatása után Marzúkinak a törvényhozás elé kellett volna vinnie az ügyet, ám mivel ezt nem tette meg, a javaslat elévült, az elszámoltatás pedig meghiúsult. Talán némi megnyugvásra adhat okot, hogy esz-Szebszi elnök hamarosan újra meg kívánja kezdeni a folyamatot, hiszen a rendszerváltás hosszú távú sikeréhez elengedhetetlen az elszámolás a múlt rendszer bűntetteivel.

A választások sikere után esz-Szebszi erre vonatkozó bejelentése csak tovább fokozta az eufóriát Tunéziával, mint sikeres fiatal demokráciával szemben, az örömteli hangulatot azonban nem sokkal később az Iszlám Állam tuniszi akciója törte meg. A múzeumi ámokfutás gazdaságilag is szíven szúrta az országot, hiszen a forradalom után egyébként is jelentős mértékben visszaeső turizmus idén zuhanni kezdett. Mindez érezhető a reptéren tartózkodva vagy a bazársorokon végighaladva, valamint a szállodákba belépve is, ahol a menedzserek a szobafoglalások jelentős visszaeséséről panaszkodnak. Egy hammameti hotel igazgatója lapunknak például elárulta, hogy körülbelül 500 fővel kevesebb vendég szállt meg náluk a tavalyi év ugyanazon időszakához képest. A terrorizmus elleni harc többek között tehát emiatt is a jelenlegi kormány politikájának sarkalatos pontjává vált.

A Ben Ali-érát követően úgy tűnt, a munkanélküliség csökkentése és a gazdaság fellendítése állítja majd a legnagyobb kihívások elé az egykori francia gyarmatot, ám egy ország belpolitikai kihívásait a szomszédok helyzete is befolyásolja. Tunéziára pedig jelentős hatást gyakorolt, hogy a forradalom szele Kadhafi államát is elérte. Különösen azért, mert Líbiában az „arab tavasz” beköszöntése a legkevésbé sem jelentett újjászületést.

Az óriási területű országban jelenleg több kormány működik egyszerre; kaotikus a helyzet, a határok ellenőrizetlenné váltak, így a terroristák szabadon járnak kelnek Líbia és a szomszédos közép-afrikai országok között. Ilyen körülmények közepette a terrorelhárításhoz szükséges modern biztonsági rendszer kiépítése elengedhetetlenné vált. Ennek előmozdítására, Habib Esszid mostani kormányfő első hivatalos útja keretében Brüsszelbe látogatott a Tunéziának nyújtott hitelkeret felső plafonjának módosítása céljából.

Esszid az Euronewsnak adott interjújában elmondta, a tárgyalások eredményeként 300 millió eurós hitelt kap Tunézia a költségvetés megerősítésére, persze ennél sokkal több pénzre lenne szükség. Mint elmondta, a líbiai határ ellenőrzése abszolút prioritást képez kormánya számára, s a nemrégiben kidolgozott terrorizmus elleni akcióterv részeként a turisztikai helyeken rendkívül erős védelmet fognak biztosítani. A hatékonyság növelése érdekében azonban szükség lenne a hadsereg gyenge fegyverzetének megerősítésére is. Ennek okán májusban esz-Szebszi elnök az Egyesült Államokba látogatott, ahol Barack Obama amerikai elnökkel a két ország közötti szorosabb stratégiai együttműködésről kötött egyezményt. Obama kijelentette, hogy Tunézia az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese a nem NATO- tagországok között, s emiatt hajlandó még több katonai segítséget nyújtani a tuniszi vezetésnek. A 2011-es rendszerváltás utáni, 175 millió dollárnyi összeget követően a 2016-os évre további 134 millió dollárról állapodott meg a két államfő. Washington továbbá bejelentést tett 52 Humvee típusú katonai jármű és egy őrhajó adományozásáról. A terrorellenes készültség részeként továbbá a tervek között szerepel, hogy a két állam együttműködésében elektromos határ-ellenőrzési rendszert építsenek ki a tunéziai–líbiai határ mentén. Az amerikai tárgyalások során esz-Szebszi elnök külön kiemelte a Tunéziában élő szegények helyzetét. Arab nyelvről angolra váltva kijelentette: „Küzdenünk kell az emberi jogokért, de élnek nálunk olyanok is, akiknek nincs mit enniük, mert nagyon szegények és munkájuk sincs. Azt hiszem, először erre [a kihívásra – (a szerk.)] kell válaszolnunk.”

Az országot több mint 30 évig irányító Ben Ali leváltásával az emberek életszínvonala egyébként is visszaesett, mivel a külföldi tulajdonú munkahelyek sorra megszűntek. Ennek oka, hogy a forradalom alakulásának bizonytalan kilátásai miatt a legtöbb nyugati befektető elhagyta az országot. A munkanélküliek száma mára meghaladja a 620 ezret, a harmaduk diplomával rendelkező fiatal. További problémát okoz, hogy egyre több szakma képviselője hirdet munkabeszüntetést, leginkább a munkakörülmények romlása és az alacsony bérek ellen tiltakozva. A kórházakban például jellemzően azokat látják el, akik nem fizetnek maguk után társadalombiztosítást, s szükség nélkül végzik el rajtuk a legköltségesebb vizsgálatokat. A legtöbb visszhangot kiváltó sztrájk azonban a tanárok részéről nyilvánul meg, akik megtagadták a diákok év végi vizsgáztatását.

Egyre aggasztóbb, hogy utcai megmozdulásaik az utóbbi időben már kevésbé tekinthetők békésnek. Az egyik múlt heti, Tuniszban tartott tüntetésükön a helyzet ugyanis három újságíró bántalmazásáig fajult. Az agresszió kapcsán a La Presse de Tunisie egyik újságírója elkeseredetten vetette fel, hogy az oktatás egyébként is „súlyos beteg”, az ésszerűtlen és agresszív követelőzés pedig veszélyeket rejt magában a demokrácia jövőjére nézve. A tanárok bojkottja nem csak az államnak árt, de a fiatal nemzedék jövőjét is kockáztatja. A lakosság körében egyébként többen nem értenek egyet a sztrájkolók irreálisan magas bérköveteléseivel.

Lapunk által megkérdezett lakosok egyértelműnek látják, hogy a tüntetéseket alulról gerjesztik, feltehetően a kormánnyal ellentétes nézeteket valló iszlamista csoportok, valamint a volt elnök, Monszef Marzúki, aki kénytelen beletörődni hatalmának elvesztésébe. A szegénység és munkanélküliség ugyanakkor nemcsak a kormány elleni lázítás könnyedsége miatt veszélyes, hanem azért is, mert a reményvesztett, céltalan emberek fogékonyabbak a vallási fanatizmusra. Líbia közelsége miatt az Iszlám Állam nézetei és tevékenysége hamar partot mostak Tunéziában, s több ezren vándoroltak el Irakba és Szíriába, hogy a szervezet tagjaihoz csatlakozva harcoljanak. Az Iszlám Állam elleni küzdelem azonban nem kizárólag az elvándorlás miatt prioritás Tunéziában. Líbia belpolitikai stabilitásának visszaállítása az országból elmenekülők helyzetét is megoldaná. Jelenleg nagyjából 1,5 millió líbiai tartózkodik Tunéziában, bár némi öröm az ürömben, hogy a tehetősebb líbiaiak pénzzel érkeznek. Miután készleteiket felélték, legtöbbször hazatérnek, így jelenlétük egyelőre nem növeli a Tunéziában található feszültséggócok számát.