Brüsszel EU-s negyedének utcaképéhez hónapok óta hozzátartoznak az európai–kínai kapcsolatok 40. évfordulójának aktuális rendezvényét hirdető plakátok. Nemrégiben volt itt kínai filmfesztivál, pingpongverseny, a csikungot – azaz ősi kínai tornát és meditációt – népszerűsítő rendezvény és a Kínai Operaház művészeinek előadása. Ősszel pedig jönnek a kínai divathetek.
Hosszú volt az út 1975 májusától, amikor az euroszklerózistól szenvedő, kilenc tagállamból álló Európai Gazdasági Közösség és a világra éppen csak nyitó, a nagy gazdasági csoda előtt álló Kína először egymásra talált. A szerény mértékű kereskedelmi kapcsolatok mára óriásivá duzzadtak. Az Európai Unió ma Kína első számú kereskedelmi partnere, s ez a kitüntetett szerep majdhogynem kölcsönös: az Egyesült Államok után az unió is Kínával kereskedik a legtöbbet. Különösen szembetűnő a bővülés az utóbbi tíz évben, amikor az EU kínai importja a 2004-es 129 milliárd euróról 2014-re 302 milliárdosra növekedett, az export pedig megháromszorozódott.
A 80-as évektől megkezdődött a tudományos és technikai együttműködés, majd a Tienanmen téri vérengzést követő mosolyszünet után a környezetvédelmi, sőt az emberi jogi dialógus is. Ma már mintegy 250 ezer kínai diák tanul európai campusokon, 40 ezer európai pedig Kínában. A kínai turisták fő célállomásai az európai nagyvárosok – és ezen az sem változtat, ha időnként európai nevezetességek, sőt teljes városrészek hű mását építik fel az ázsiai országban. A negyvenéves évfordulón azonban nehéz kérdések is terítékre kerültek: hiába hatalmas ugyanis a kereskedelmi forgalom, az európai befektetők változatlanul számtalan nehézséggel szembesülnek Kínában.
Az erős állami befolyás, a külföldiekkel szembeni gyakran átláthatatlan és diszkriminatív eljárási rendszer, az állami tulajdonú vállalatok fölénye és ereje, illetve a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok gyengesége számtalan visszaélésre ad lehetőséget. Kína ugyan 2001 óta tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), de az EU-val számtalan kérdésben ütköztek már e fórumon: legutóbb az ásványkincsekben szegény Európa a nyersanyagok exportjának kínai tilalmát sérelmezte. Az EU a WTO-ban nem is ismeri el Kínát piacgazdaságnak számos, a szabad kereskedelmet korlátozó akadály miatt.
