– Úgy fogalmazott a napokban, hogy a világ nagy háború küszöbén áll, s ebben a kontextusban kell értelmezni a kelet-ukrajnai eseményeket is. Ezenkívül jelezte, hogy a Donyec-medencében egyre feszültebb a helyzet. Ezt értsük úgy, hogy a szakadár felkelők a harcok kiújulására, egy újabb háborúra készülnek?
– Annak ellenére, hogy már számtalanszor hitet tettünk a konfliktus békés megoldása mellett, mindenre készen kell állnunk. Már csak azért is, mert az ukránok a frontvonalon komoly technikát vontak össze, immár folyamatosan lövik Donecket, a tárgyalásokon pedig csak húzzák az időt. Mindez arra enged következtetni, hogy Kijev nem tett le a konfliktus fegyveres megoldásáról.
– Igazuk lenne azoknak az elemzőknek, akik szerint az újabb tűzszünet lényegében összeomlott, s készülhetünk a Minszk-3-ra?
– Nem gondolom. A második minszki megállapodásnak nincs alternatívája. Ennek végrehajtását szorgalmazza az úgynevezett Minszk-2 összes garantálója: Moszkva, Berlin, Párizs, az EBESZ, s szavakban ezt hangoztatja Kijev is. A megállapodás végrehajtása azonban kétségkívül lelassult, aminek oka, hogy az ukrán féllel alapkérdésekben ellentétes az álláspontunk. Így aztán a kompromisszumhoz idő kell. Bonyolítják a helyzetet a folyamatos katonai provokációk, amelyekre a mi erőink annak ellenére kénytelenek válaszolni, hogy a parancs a konfliktus, a harci cselekmények kerülését írja elő. A helyzetet emellett katonai értelemben is feszültté teszi, hogy a megállapodás politikai és gazdasági kérdéseinek végrehajtásában nincs előrelépés.
– S ön szerint melyek a minszki megállapodásnak azok a pontjai, ahol a legkevésbé látszik a közeledés?
– Szinte minden kérdésben nehéz az előrelépés, s kompromisszumok nélkül nem is elképzelhető a haladás. Teljesen elégedett tehát egyik oldal sem lehet a megállapodással. Ez elképzelhetetlen.
– Vegyük akkor a talán legkényesebb pontot, az önrendelkezés mértékének a kérdését. Milyen autonómiát tart elfogadhatónak Doneck?
– A megállapodás a régió különleges státusáról rendelkezik.