Kisebb városi területeken pedig ilyen „manővereket” is alkalmaznak: rögtönzött robbanószereket vetnek be két oldalról, majd öngyilkos merénylők következnek, végül pedig fegyveresek és könnyen mozgósítható járművek érkeznek.
Nagyobb városokban inkább a „beszivárgás” módszerével élnek, különösen az iraki, jogfosztott szunnita közösségekben. A tanulmányban ezt nevezik „övstratégiának”.
Egy központi város elfoglalásának egyik módja szétszórt egységek, informális taktika és szabad hadműveletek alkalmazása annak érdekében, hogy áttörjék az ellenség fő védelmi vonalát.
A stratégia során elsőként a falvakat és a városokat kerítik be, elzárják az utakat és – mint egy öv – körülzárják. Ez annál szűkebb lesz, minél közelebb kerül a szervezet, mígnem elkezdi átvenni a külvárosban az irányítást.
Az IÁ mind Irakban, mind pedig Szíriában képes kihasználni a hatalmas sivatagi régiókat, tetszés szerint visszavonulni és újra előretörni, nagyfokú mobilitásának és szervezeti hatékonyságának köszönhetően pedig meg tudják tartani katonáikat, valamint elegendő vízzel és lőszerrel is elláthatják őket.
És bár a nagyszabású légitámadások megzavarták a csapatok és a járművek mozgását, az IÁ hamarosan kisebb, kevésbé észrevehető egységekre osztotta fel erőit. A sivatagok mindemellett azért is fontosak, hogy a szervezet észrevétlenül megállapíthassa, hogyan cselezhetné ki a kormányerőket.
Így viszonylag kis számú harcossal le tudnak győzni egy nagyobb erőt, míg a többi katona stratégiai városokat, katonai bázisokat vagy egyéb fontos létesítményeket – például olajfinomítókat vagy gátakat – támad.
A világ még csak most kezdi igazán felismerni, hogy az Iszlám Állam egy félelmetes, rendkívül motivált és nagyon fegyelmezett katonai erő. Mi több, a szervezet jól átgondolt, szisztematikusan felépített, jól bevált csatatéri stratégiát alkalmaz.
Ráadásul Obama nemrégiben beismerte: egyéves háború után még nem rendelkeznek olyan stratégiával, hogy legyőzzék az Iszlám Államot.
