Ternák: Nincs vége az ebolaveszélynek

Több érintett országot már a kórtól mentessé nyilvánítottak, a nyugat-afrikai térséget sújtó ebolajárvány végső leküzdése még várat magára.

A Pécsi Tudományegyetem professzora tavaly év vége óta vezeti a nigériai külképviseletet, a nyugat-afrikai országgal való kapcsolata azonban jóval régebbi gyökerű. A hetvenes évek végén ugyanis fiatal orvosként három és fél évet dolgozott Nigériában, jelenleg pedig amellett, hogy diplomata, az ország legnagyobb egyetemén, a zariai Ahmadu Bello Egyetemen vendégprofesszorként oktat. Kérdésünkre elmondta, ugyanazokat a tárgyakat tanítja, amelyeket itthon is a Pécsi Tudományegyetemen. Ezek a fertőző és trópusi betegségekkel kapcsolatos témák, egyebek közt a malária vagy a tuberkulózis. Ezen kívül a hallgatók részére úgynevezett ágy melletti oktatást is tart, amely során egy-egy beteg esetét beszélik meg a diákokkal. Nigériában mindössze néhány tucat magyar él, elsősorban Kadunában, illetve Lagosban. Sokuknak nigériai a házastársa, és évtizedek óta kint laknak. Van köztük néhány orvos, többségük azonban az üzleti szférában tevékenykedik. A nagykövet lapunknak arról számolt be, hogy a két ország között hagyományosan nagyon jó a kapcsolat. Ennek egyik mutatója, hogy Magyarországon csaknem ezer nigériai hallgató tanul. Kérdésünkre, hogy miként változott meg az ország a hetvenes évek óta, Ternák kifejtette: Nigéria az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, a kontinensen gazdaságilag megelőzte már Dél-Afrikát. Ugyanakkor – tette hozzá – a közbiztonság vonatkozásában sajnos egyelőre ez a fejlődés nem figyelhető meg.

Christian Wessman svéd rendőrségi tanácsadó pedig így idézte fel élményeit lapunknak az ENSZ libériai missziójáról: „Nehéz volt egyszerre megküzdeni a helyi kihívásokkal és megnyugtatni az otthoniakat úgy, hogy közben az ebolával kapcsolatban eleinte mi sem voltunk birtokában a szükséges információknak.” A szakember, aki korábban az Európai Rendőr-akadémia (Cepol) meghívására érkezett Magyarországra előadást tartani, tavaly júniusban csatlakozott a nemzetközi szervezet libériai missziójához. Elmondása szerint korábban semmit sem tudott magáról a nyugat-afrikai országról.

Bár 2013 telén már volt egy kisebb ebolajárvány, az 2014 márciusára levonult. Így amikor Wessman az egységével megérkezett az országba, már senki sem beszélt a betegségről. Az újabb tömeges előfordulások csak három-négy héttel később jelentkeztek. Úgy emlékezik vissza, az első három hónap teljesen hektikus volt. Az ENSZ sem tudott megnyugtató válaszokat adni a felvetődő kérdésekre, a híradások félelmetesek voltak, és rendszeresen kaptak üzeneteket a szeretteiktől, akik arra kérték őket, ne próbáljanak meg hősök lenni, csak térjenek haza. Wessman például videofelvételeket készített magáról, ily módon tartotta a kapcsolatot, és adta hírül családtagjainak és barátainak, hogy jól van.

Noha fontos, hogy tudósítsanak a médiumok az ilyen és ehhez hasonló helyzetekről, az ebola esetében – véleménye szerint – számos híradás szenzációhajhászra sikeredett. A járvány körüli pánik miatt egyébként sokan szembesültek azzal, amikor hazatértek, hogy ismerőseik jelezték, nem mernek velük találkozni, mert tartanak a megfertőződéstől. A megpróbáltatások ellenére Wessman idén decemberben további hat hónapra visszatér Libériába. Kérdésünkre, ő kérte-e, hogy visszaküldjék, annyit mondott: „Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem bánom.”

Beszélt arról is, hogy a polgárháború sújtotta nyugat-afrikai országban az ebola tagadhatatlanul súlyos probléma, de csak egyik a számos gond közül, amivel szembe kell nézniük a helyieknek. Aggodalmát fejezte ki a betegség hosszú távú hatásai miatt, amelyek megnehezítik, hogy Libéria talpra álljon. Ilyen például az, hogy a járvány miatt több hónapra bezárták az iskolákat. Az intézményeket idén februárban újra megnyitották ugyan, s azóta több mint nyolcszázezer diák tért vissza a padokba, Wessman szerint érdemes elgondolkodni azon, mekkora kavarodást okoz az oktatásban, ha egyszerűen kimarad fél év.