Biztonságban átvészelni a nehéz időket

A háborús övezetekben tevékenykedő segélyszervezet munkatársa szerint a menekültek utolsó mentsvárként tekintenek Európára.

Székely Rita ENSZ-békefenntartóként és más nemzetközi szervezetek munkatársaként, önkéntesen bejárta Afrikát, jelenleg pedig a Diakonie Katastrophenhilfe német segélyszervezet regionális koordinátoraként kilenc ázsiai ország közt ingázik, és menekültek tízezrein segít.

Mióta dolgozik a segélyszervezetnél?
– Két és fél éve kerültem a Diakonie Katastrophenhilfe német nemzetközi segélyszervezethez. Az első két évben legfőképp a szíriai konfliktusnál segédkeztem, mára a szervezet ázsiai kirendeltségének koordinátora lettem. Korábban az ENSZ elefántcsontparti békefenntartó missziójának tagja voltam.

– Milyen területeken és hogyan igyekeznek segíteni?
– Próbálunk minden konfliktusos, illetve természeti katasztrófa sújtotta területet lefedni. Hozzám jelenleg kilenc ország programjának kidolgozása és azok koordinálása tartozik, ezek: Irak, Szíria, Törökország, Jordánia és Libanon, Afganisztán, Pakisztán, Gáza és Nepál. Ezen országok között ingázom, hogy felmérjem, milyen mértékű beavatkozásra van szükség, valamint koordináljam ezeket. Az általunk szervezett programok közül kiemelendő – az élelem, lakhatás, víz- és egészségügyi ellátás mellett – a pszichoszociális támogatás. Ezzel segítünk a menekülteknek a traumakezelésben, a kulturális különbségek áthidalásában, illetve különböző képzéseken, foglalkozásokon keresztül a reintegrációban.

– Nem érzi kockázatosnak, hogy gyakran kerül kapcsolatba menekültekkel?
– A háborúk miatt kockázat mindig van. A menekültek társasága számomra nem az, sőt még erőt is adnak a mindennapokhoz. Ugyanolyanok, amilyenek mi vagyunk. A különbség annyi, hogy alig találkoztam olyan emberrel az elmúlt két évben, aki ne veszítette volna el legalább egy családtagját, az értékeikről, papírjaikról nem is beszélve. Ennek ellenére sem adják fel, kitartanak, és keresik az új lehetőségeket. Csak csodálni tudom, honnan merítenek ennyi erőt.

– Sokakat foglalkoztat a kérdés: tehetünk különbséget a sokszor emlegetett megélhetési bevándorlók és menekültek között?
– A két fogalom létezik, de azok, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerülök, mind az utóbbi csoportba sorolható. Megélhetési az a magyar dolgozó, aki inkább Angliában folytatja a munkát a magasabb fizetés érdekében. Irakban, Szíriában azonban olyan emberekről van szó, akiknek a sorozatos konfliktusok és háborúk ellehetetlenítették az életüket. Ez alatt érthető: vagy üldözik őket, vagy a megélhetésük kilátástalansága miatt menekülnek. Aki ezen országokból indul Európa felé, mind utolsó mentsvárként és lehetőségként tekint rá, nem pedig luxust keresve. Ismerősöm például egy fiatal férfi, akinek öccsét Szíriában sorkatonaságba fogták, ahol életét vesztette. Mikor őt magát akarták behívni, elmenekült az országból, de mivel ez ott főbenjáró bűnnek számít, még Törökország békésebb részén sem érezhette magát biztonságban. Ezért indult meg Európa felé, abban reménykedve, hogy ott biztonságban kezdhet új életet, amíg vissza nem térhet.

– Egyes vélemények szerint az európai infrastruktúra összeomlásához is vezethet, amennyiben tovább nő a kontinenst megcélzó menekültáradat.
– Nem minden menekült igyekszik az Európai Unióba. A megmaradt családok a túlélés peremén tengődve, utolsó pénzüket összeszedve általában egyiküket indítják útnak szerencsét próbálni. Ezek legtöbbször fiatal, munkabíró férfiak, akiknek egyetlen vágyuk, hogy a családjukat életben tartsák azzal, hogy amennyi pénzt tudnak, munkájukból hazaküldjenek. Nem is áll szándékukban hosszú távon letelepedni külföldön, csak az ínséges időket próbálják így átvészelni. Amint tehetik, biztosan visszatérnek gyökereikhez.

– A felröppent hírek szerint terroristákkal is számolnunk kell, nem csupán reményvesztett munkakeresőkkel. Erről mit gondol?
– A terroristák fenyegetése valós probléma, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem regionális hálózat, annál sokkal kiterjedtebb. A menekültektől függetlenül kell kezelni őket, ahogyan eddig is, az elmúlt évtizedekben. Úgy gondolom, a híresztelések, miszerint terroristákat küldenek a menekültekkel Európába, csak a félelemkeltést szolgálják, és azt, hogy csírájában fojtsák el az emberek szimpátiáját bármilyen segítségre szoruló iránt. Ezzel a híreszteléssel ugyanis bizalmatlanná válhatnak azok is, akik eredetileg megértően fordultak volna a menekültekhez.

– Ez Magyarországon is feszültségforrás lehet.
– Igen. Mint említettem, kiemelkedő fontosságú a kultúrák különbségeinek áthidalása, valamint hogy az európaiak is megértsék, mi kényszeríti menekülésre embertársaikat. Szomorú látni, hogy sokak önbeteljesítő jóslat áldozatává válnak. Érdemes feltenni magunknak a kérdést, mi hogyan viszonyulnánk azokhoz, akiktől megértést és segítségét várunk, de csak elutasítást kapunk.

– Mi lehet a megoldás?
– Sokan említik az integrálódás bukását mint fenyegető tényezőt. Mi ebben próbálunk segíteni azoknak, akik Ázsia egy másik országába kényszerülnek menekülni. Örömmel láttam, hogy Magyarországon is indultak hasonló önkéntes kezdeményezések. Nem elhanyagolható felvetés, hogy magának az EU-nak kellene megteremteni a beilleszkedéshez szükséges légkört. A szociális kohézió elérése nem lehetetlen, sőt még pénzbeli támogatással is párosulhatna az EU részéről, ha Magyarország úgy döntene, beáll a segítségnyújtók táborába.