– Mennyi esélyt lát így Kelet-Ukrajnában a békére?
– A fegyverek mindaddig aligha hallgatnak el, amíg nem rendezett a két szakadár terület státusa. Sőt, azt mondanám, hogy ebben a helyzetben a front két oldalán egymással szemben állók számára a háború szinte az egyetlen lehetőség. Az ukrán önkéntesek és a szakadár vezetők is egyre inkább felismerik ugyanis, hogy valójában nem kellenek senkinek.
– Úgy tűnik, ha tehetné, Kijev és Moszkva is nyíltan lemondana már a Donbaszról
– Ez érthető, hiszen minek kellene Ukrajnának egy romokban álló terület, ráadásul immár egyértelműen vele szemben ellenségesen érző lakossággal. Ugyanakkor teher ez a konfliktus Moszkvának is, amely igényt az elmúlt egy évben soha nem formált a Donbaszra. Persze, hivatalosan ezt egyik fél sem ismerheti el.
– Valahol ez a fura helyzet élteti igazából a minszki megállapodást is, nemde?
– Hiába nem működik sem a politikai, sem pedig a katonai része a megállapodásnak, mindenki kapaszkodik belé, alternatívája ugyanis a nyílt és véres háború.
– A nyugati riogatások ellenére egyre nyilvánvalóbb, hogy a Donbasz nem a Krím, s valahol már Moszkva is kimászna ebből a konfliktusból, ha tudna. Tud?
– Mindenki arról beszél, hogy a Krím az orosz birodalmi ambíciók egyértelmű megnyilvánulása, szerintem éppen ennek az ellenkezőjéről van szó. Moszkva megpróbálja felmérni az orosz világ határait. Veszélyes kísérletezés ez az önmeghatározással, ám a jellege egyáltalán nem expanzív, hanem bezárkózó. A Krím valóban külön történet. A Kreml politikai döntést hozva reagált az adott helyzetre, s egyszer majd azt is higgadtan kiértékelhetjük, hogy ez a reakció helyes volt-e. A Donbaszban azonban spontán alakultak az események, nem Moszkva alakítja őket, igazából folyamatosan fut utánuk. Alapjában véve ez az oka annak, hogy a Krímmel ellentétben itt máig folyik a vér.
