Ezért szavaztak nemmel a görögök

Itt fekszünk, vándor, vidd hírül az európaiaknak, hogy jó a buli! – nagyjából így összegezhető a vasárnapi népszavazás utáni athéni hangulat, legalábbis ha hinni lehet a helyszíni beszámolóknak. De mi jön ezután? És pontosan mi vezetett a jelen állapotokhoz?

Erre az eredményre senki sem számított!

Hogy a közvélemény-kutatók felsültek az előrejelzésekkel, az itt – Athénben – már nem is okoz meglepetést. Az ironikusabb kommentárok szerint a felmérések statisztikai hibahatára Görögországban plusz-mínusz 10 százalék körül mozog, a vitriolosabbak pedig tudatos manipulációról beszélnek. Csakhogy erre az eredményre mintha maguk a görög választók sem számítottak volna. A statisztikusok eredményein túlmenően a hétköznapi beszélgetésekből is az a benyomás alakulhatott ki, hogy még a nem hívei is az igenek győzelmével kalkuláltak.

A bezárt bankok, az atm-eknél sorban álló emberek, a bankfiókok előtt tolongó nyugdíjasok mindennapossá váló látványa, valamint az egyre bizonytalanabbnak mutatkozó közeljövő árnyékában lebonyolított rövid kampány még a kormánypárt képviselőinek egy részét is elbizonytalanította. A Sziriza szavazóinak egy szabad szemmel is jól látható hányada pedig még az utolsó pillanatban is a népszavazási kezdeményezés visszavonására számított. Sokan remélték, hogy Alexisz Ciprasz miniszterelnök péntek délre beígért és csak sokórás késéssel megvalósult televíziós üzenete éppen erről fog szólni. Nem így történt.

Ciprasz végül is teljes személyes politikai tőkéjét erre a népszavazásra tette fel, és nyert. Legalábbis belpolitikailag.

Már az igenek és nemek melletti tömeggyűlések egyszerű külső megfigyelőjeként is látható volt, hogy itt két Görögország áll egymással szemben. A nem mellett döntően azok a középosztálytól lefelé található társadalmi rétegek sorakoztak fel, amelyek úgy érezték, hogy a válságkezelés – 25 százalékos recesszióval, 27 százalékos munkanélküliséggel és erőteljes költségvetési kiigazítással járó – terheit eddig is döntően ők viselték.

Egy Németországban görög kutatók közreműködésével végzett felmérés szerint 2008 és 2012 között a jövedelmi kategóriák felső felének adóterhei kilenc százalékkal emelkedtek. Ugyanebben az időszakban a gyengébben keresők esetében 340 százalékos volt a megugrás. Ezek a társadalmi csoportok érezték úgy, hogy egy újabb megszorítást már egyszerűen nem viselnének el. Semmit sem hisznek el már abból, hogy ez a megszorítás lenne az utolsó. „Még egy-két nehéz év, s utána már csak felfelé haladhat az ország” – ezt hallják már 2010 tavasza óta, mégis megszorítástól megszorításig tántorognak. Egyáltalán nem hisznek a válságkezelés adott módjában. Úgy vélik, hogy a gyógykezelés mellékhatásai rosszabbak magánál a betegségnél is. De nem hisznek a pirulák adagolására ajánlkozó régi politikai elitben sem. Az 1974-ben formálódott többpárti görög demokrácia meghatározó politikai erői, a felváltva kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) és Új Demokrácia (ND) súlyos hitelességi válsággal néznek szembe.

A népszavazási kampány során öt korábbi miniszterelnök tolta az igen szekerét, ők 1996-tól 2015-ig kormányozták az országot. Fellépésük pedig inkább ártott, mint használt az általuk támogatott ügynek. A referendum egyik különlegessége, hogy miközben a kérdés alapvetően Görögország nemzetközi kapcsolatairól szólt, a szavazók túlnyomó része belpolitikai szempontok, az adott politikai elithez való viszonya alapján szavazott.

A nemek elsöprőnek mondható többsége valójában a régi politikai elit többségét söpörte el. A Paszok eddigi erős embere, Evangelosz Venizelosz néhány hete már nem pártelnök, s a tegnapi kudarc után a pozíciójához eddig foggal-körömmel ragaszkodó, az Új Demokráciát vezető Antonisz Szamarasz is lemondani kényszerült.

Belpolitikailag Ciprasz vetélytárs nélküli egyeduralkodóvá vált. Kérdés, mit kezd ezzel a helyzettel. Az első jelzések szerint a hitelező partnerekkel való megegyezés úját egyengeti. Már a népszavazási győzelem éjszakáján bejelentette, hogy értelmezése szerint az eredmény nem a partnerekkel való szakításra, hanem a tárgyalások újrakezdésére s egy tisztességes megegyezés megkötésére hatalmazza fel. Ennek a megegyezésnek azonban szerinte feltétlenül tartalmaznia kell az adósságkönnyítés valamilyen módját is. A partnerek eddig ettől mereven elzárkóztak. A tárgyalópartnereknek tett nyilvánvaló gesztus, hogy elbocsátotta a népszavazás ötletadóját, Janisz Varufakisz pénzügyminisztert.

Ciprasz a győzelem birtokában a köztársasági elnök révén összehívatta a parlamenti pártok vezetőinek csúcstalálkozóját. Itt valószínűleg a többi pártvezető támogatását fogja kérni a tárgyalások lefolytatására, amelyet ők az adott helyzetben aligha tagadhatnak meg tőle. Ha az ellenzéki pártok támogatását is maga mögött tudja, akkor ez nyilvánvalóan tovább erősíti tárgyalási pozícióját. Bár néhány hete az Európai Unióban egyesek Ciprasz megbuktatásában reménykedtek, s a kampány során is ebben az értelemben szólaltak meg, Ciprasz ma alternatíva nélküli vezetője az országnak.

A pártvezetők találkozóját, amely ebben a pillanatban is tart, rövid időkre többször is megszakították. A köztársasági elnök a francia elnökkel, a miniszterelnök az EKB első emberével folytatott telefonbeszélgetést, miközben Putyin is bejelentkezett Ciprasznál.

Az események tehát rendkívül felgyorsultak. Alexisz Ciprasz és a többi pártvezető az ország tárgyalási készségét hangsúlyozza. Kérdés, hogy az Európai Unió illetékesei mit kezdenek egy politikailag megerősödött görög miniszterelnökkel, miközben nagyon is jól tudják, hogy az ország gazdaságilag rendkívül meggyengült.

A múlt héten ugyanis Görögország nemcsak az esedékessé vált IMF-tartozását nem fizette ki, de ugyanaznap lejárt a hitelegyezmény is. A mediterrán állam pillanatnyilag semmilyen programnak nem része, s ez tette lehetővé az EKB-nak, hogy ne emelje a bankoknak nyújtott likvid támogatást. A pénzintézetek zárva tartása azonban már eddig is komoly gondokat okozott a reálgazdaságban, és további zárva maradásuk kiszámíthatatlan láncreakciókat indíthat el.

A belpolitikailag egyeduralkodó Ciprasz gazdasági értelemben tehát a partnereire van utalva – jobban, mint korábban bármikor. Az európai politikai vezetők nyilatkozatai egyelőre igen sokfélék. Van, aki a hidak felégetéséről, mások a tárgyalások felvételéről beszélnek. Ha ez utóbbi kerekedik felül, akkor is biztos, hogy nem fogják elsietni a dolgot. Úgy vélik, az idő nekik dolgozik. Márpedig az idő pénz. Ezt a görögöknél most senki sem tudja jobban.

A szerző görög származású magyar szociológus, az ELTE professzora