Theresa May a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó testületének (COBRA) szerdai ülése után a BBC-nek nyilatkozva nem árulta el, hogy pontosan hány bevándorlónak sikerült a vasúti alagúton át elérnie az angol partot azon több ezer migráns közül, akik az elmúlt napokban megpróbáltak bejutni az alagútba.
A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap online kiadásának szerdai értesülése szerint azonban a brit hatóságok 148 embert fogtak el Folkestone városában, az alagút angliai termináljának közelében; a lap szerint ez az eddigi rekord. A The Times úgy tudja, hogy az elfogott migránsok azonnal menedékjogért folyamodtak.
A brit belügyminiszter a COBRA-értekezlet után ezt közvetve elismerte, kijelentve: „bárki nyújtson is be menedékkérelmet”, azt a brit hatóságok a szokásos ügymenetnek megfelelően bírálják el. Theresa May szerint azonban London a hangsúlyt a Csatorna-alagút franciaországi végének biztonságára helyezi, annak érdekében, hogy az ott összegyűlt migránsok „ne is próbálkozhassanak” az átjutással a brit oldalra.
Alig burkoltan bírálta az alagutat üzemeltető Eurotunnel társaságot, kijelentve: a cégnek is „megvannak a feladatai” az alagútban közlekedő vasúti szerelvények biztonságának biztosításában. A Eurotunnel szóvivője ugyanakkor indulatosan visszautasította a közvetett bírálatot, mondván: a probléma megoldása kormányzati feladat, de „úgy tűnik, hogy ez meghaladja a brit és a francia kormány erejét”.
Richard Burnett, a brit közúti fuvarozók szövetségének vezérigazgatója szerdán arra szólította fel a francia kormányt, hogy hívja segítségül a francia hadsereget a Csatorna-alagút francia oldalán kialakult válságos helyzet rendezésére. Burnett szerint ugyanis a francia rendőrség kapacitásai ehhez jól láthatóan elégtelenek.
Arra a kérdésre, hogy a brit hadsereget nem lehetne-e bevetni a probléma megoldására, Theresa May belügyminiszter kitérően kijelentette: a brit kormány most elsősorban a Csatorna-alagút franciaországi bejáratának védelmére tervezett biztonsági kerítés felépítésére összpontosít.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!