Hetven éve dobták le az első atombombát

A hirosimai emlékművön 61 443 név szerepel, az amerikai felderítés 139 ezerre tette a halottak számát.

Napra pontosan hetven évvel ezelőtt 1945. augusztus 6-án, reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima japán nagyváros fölött. Russell Gackenbach a misszió egyik még életben lévő navigátora a harmadik gép fedélzetén – a Necessary Evilen – tartózkodott. Egy 360 fokos fordulatot követően 8 óra 15 perckor elnémult a fedélzeti rádió. Ez annyit jelentett: „bombaszekrény nyitva, bombák el”. Ekkor a Paul Tibbets parancsnok vezette Enola Gay elnevezésű B-29 típusú bombázó alacsonyabbra ereszkedett.

Ezután a város fölött vakító kékesfehér fény villant, majd hatalmas mennydörgés következett, óriási gombafelhő szökött az égbe: 600 méter magasságban felrobbant az első atombomba, a Little Boy, amelynek ereje 17 ezer tonna TNT-nek felelt meg. Röviddel ezután az Enola Gay és a The Great Artist amilyen gyorsan csak tudott, visszafordult, hogy minél messzebb kerüljön a felhőtől, e két gép mögött maradt hátra a Necessary Evil, feladata az események dokumentációja volt. Gackenbach gombafelhőről készült képei bejárták a világot.

Jamagucsi Cutomu azon a nyáron három hónapos üzleti úton Hirosimában tartózkodott, tervezőmérnökként dolgozott egy autógyárban. Utolsó napját töltötte a japán városban, amikor két kollégájával a vasútállomásra  tartott, hogy elhagyja a várost. Ekkor fedezte fel, hogy nem vitte magával az utazásra feljogosító jegyét. Ezért visszafordult a munkahelyére, hogy magához vegye.

Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles körülmények közötti bevetését Harry Truman amerikai elnök augusztus 5-én engedélyezte, Hirosima után a másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki. Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel.

Hat nappal a hirosimai támadást követően, augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást – a döntést nemcsak az iszonyatos pusztítást hozó robbanások miatt hozták meg, hanem azért is, mert augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A japánok ugyanis abban reménykedtek, hogy a Szovjetunió – amellyel korábban megnemtámadási szerződést írtak alá – közvetíteni fog a felek között. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot a szigetország szeptember 2-án írta alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború. (MTI)

Nyolc óra tizenöt perc volt. Egy átlagos nap. Cutomu épp a dokkoknál sétált, amikor egy fényes villanást és két ejtőernyőt látott, majd egy óriási robbanás terítette le. Átmenetileg elvesztette szeme látását; beszakadt a dobhártyája, és nagy felületű égési sérüléseket szenvedett. Sebesülését ellátták, majd hazaindult Nagaszakiba. Itt két nappal később újra átélte az atomrobbanás szörnyűségeit, amikor a pusztító erejű Fat Man nevű bombát dobták a városra. A bomba elsődleges célpontja Kokura városa volt, az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt választották az amerikaiak a másodlagos célt, Nagaszakit.

Nakabusi Jukiko egy napsütéses forró nyári reggelen óvodába indult. Ötéves volt. Csendben leült játszani, közben a társaira várt, hogy belépjenek a kapun. Mindhiába, barátai sosem érkeztek meg. Ehelyett negyed kilenckor rémisztő robaj kíséretében egy fehér fényvillanást látott, amely Hirosima városát egy szempillantás alatt élő pokollá változtatta.

A most 76 éves Nakabusi a 183 519 túlélő – japánul hibakusha – egyike. Egy sor váratlan esemény egybeesésének tulajdonítja azt, hogy életben maradt. Az óvoda falai megvédték őt a sugárterheléstől, ezután sikerült kimenekülnie az épületből, még mielőtt az összeomlott volna. A tények azt mutatják, hogy a robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, ő csodával határos módon megmenekült, hiszen az óvoda mindössze 1 kilométerre volt a robbanástól.

A fehér villanás utáni eszmélésének első képsorain az óvodával szemben lévő elpusztult házukat látta, ahol a nagyapja a nagyanyját szabadította ki a törmelékek alól.

Az anyám nem volt ennyire szerencsés. Hatalmas területen megégett a teste, de minden erejét összeszedve azon volt, hogy hazajusson, és tudomást szerezzen arról, hogy én biztonságban vagyok. Az anyai szeretet érzését már egészen fiatalon megtapasztaltam.

Nakabusi beszámolója szerint a város minden épülete teljesen elpusztult, több száz megégett ember volt az utcán.

A hamu mindent beterített, az emberek testéről mint használt rongyok lógtak a megégett testrészdarabok, mintha egy sereg szellem sétált volna Hirosima utcáin. A víz holttesteket és még élő embereket sodort el. Elképesztően fertelmes bűz terjengett, mindenkinek vízre lett volna szüksége, de ha csak egy kortyot is ittak volna, az a halállal lett volna egyenértékű. A halálhörgések lassan elenyésztek. „Aztán anyám is meghalt, ötéves voltam. Ez nagyobb pusztítás volt számomra, mint az atombomba, az életem örökre megváltozott.”

Cuboi Sunao beszámolója szerint óriási csattanást hallott, a légnyomás hirtelen a levegőbe emelte, és tíz métert repítette; amikor eszméletéhez tért, látta, hogy a teste összeégett. Hatalmas volt a füstfelhő, száz méterre sem lehetett ellátni. Az emberek sírva könyörögtek segítségért, családtagjaikat hívták. Cuboi úgy érezte, mintha egy szellemvilágba került volna, vagy legalábbis maga volt az élő pokol, amit látott.

A Miyuki hídon állva szembesült a hatalmas pusztítással, elszenesedett testek hevertek mindenfelé. Kevés fotó készült akkoriban, az egyiken azonban látható Cuboi is, amint a híd mellett ül, és a rendőrök olajjal kenegetik a sérültek megégett bőrfelületét, hogy enyhítsék a fájdalmukat.

A fent idézett három túlélő a megbélyegzéstől való félelmében hosszú ideig soha, sehol, senkinek nem beszélt az atomrobbanás katasztrófájáról. Jamagucsi Cutomu is sokáig hallgatott arról, hogy túlélte mind a két robbanást, tette ezt azért, mert tiszteletlenségnek tartotta, hogy saját szerencséjével kérkedjen, hiszen amíg ő két robbanást is átélt, addig mások „csak” egyet, és sokkal rövidebb ideig éltek, mint ő. Azonban a 80-as években megtört a jég, ezután hátralévő napjait a nukleáris fegyverkezés elleni harcnak szentelte. Jamagucsi 93 éves korában halt meg a sugárfertőzés egyik szövődményében, gyomorrákban.

Nakabusi Jukiko, aki az egyik élharcosa és aktív képviselője az atombomba áldozatait tömörítő szervezetnek, először vonakodott megszólalni, hiszen a szörnyűségekről beszélni mindig fájdalommal jár, de amint megosztotta tapasztalatait, az embereknek megváltozott a hozzáállása a háború borzalmaihoz: „az atombomba ördögi dolog, a háború ártatlan áldozatokkal jár mindkét oldalon, az emberiség számára a béke a legboldogabb és legértékesebb dolog”.

E napot 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították örök emlékeztetőül.

Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend szerződést (CTBT).

Cuboi Sunao kilencvenéves kora ellenére is aktív szerepet vállal az atomfegyverek elleni harcban. A napokban találkozik Abe Sinzóval, a japán miniszterelnökkel, akit az atomtámadás összes túlélőjének képviseletében arra kér, hogy politikai erejénél fogva tegyen meg mindent a nukleáris lefegyverzés érdekében.

Cuboi beutazta az egész világot, hogy a nukleáris fegyverkezés szörnyűségeire figyelmeztessen. Az emberek erejüket vesztve képtelenek beszélni arról, ami történt, de elmondása szerint folytatni kell az atomfegyverek elleni harcot. Némi aggodalomra ad okot, hogy a regisztrált atombomba túlélőinek átlagéletkora az elmúlt hónapban először emelkedett 80 év fölé. A Hidankyo – az atombomba túlélőit tömörítő szervezet – tagjainak nagy része öregségük miatt nem tudja folytatni a munkát, ezzel Cuboi is szembesült, és felhívta a figyelmet arra, hogy a vallomások, a történelmi feljegyzések, az emlékek nem szabad, hogy sírba szálljanak.

A megemlékezés hetében Hirosimában és Nagaszakiban összegyűlnek a világ vezetői megteremtve a lehetőséget, hogy szenvedélyes védőbeszéddel lépjenek fel az atomfegyverkezés ellen.

Forrás: The Guardian, Air Mobility Command, The Telegraph, MTI