A China News Service hírügynökség jelentése szerint szombaton váratlanul ismét nagy tűz lobbant fel a területen. A helyszínen lévő újságírók hét-nyolc robbanást hallottak, és legalább három helyen sűrű füstfelhő emelkedett az ég felé. A rendőrség megerősítette, hogy nátrium-cianid került a levegőbe.
Ha ezt a vegyületet nagyobb mennyiségben belélegzik, egy percen belül eszméletvesztést okoz, és a véráramba kerülve drámaian lecsökkenti a sejtek oxigénfelvevő képességét. Az áldozatok 45 percen belül kómába esnek, és ha nem érkezik időben orvosi segítség, két órán belül beáll a halál. A nátrium-cianid emellett vízzel érintkezve belobban, tüzet okoz. A szakemberek igyekeznek megállapítani, hogy még milyen veszélyes vegyi anyagok kerülhettek a katasztrófa sújtotta kikötői térség levegőjébe.
A hatóságok elrendelték egy három kilométeres sugarú zóna kiürítését, rendőri és katonai ellenőrzőpontokat létesítettek az övezet határán, a levegőben helikopterek keringenek. A rendőrök hangosbeszélőkön szólítják fel a lakosságot a terület elhagyására. Mindenkit figyelmeztetnek, hogy hosszú ujjú ruházatot, hosszú nadrágot vegyenek fel és viseljenek orvosi maszkot. Szemtanúk zűrzavarról, kaotikus állapotokról számolnak be.
A hatóságok az evakuálás szükségességét azzal indokolták, hogy az eddig a tenger irányába fújó szél a város irányába fordult. A levegőbe került veszélyes anyagok miatt kiürítettek egy, a robbanások után berendezett átmeneti szállást is.
Tovább nőtt a szerdai robbanás halálos áldozatainak száma: a szombati helyzetnek megfelelő összegzés szerint 85-en haltak meg, köztük 21 tűzoltó, több százan megsebesültek, és még mindig keresnek embereket.
A mentőalakulatok szombaton élve mentettek ki egy embert egy hajókonténerből mintegy ötven méterre a robbanások helyszínétől – jelentette a kínai CCTV televízió. A 40 éves férfi öntudatánál volt, tudott beszélni. Nevét nem közölték, és egészségi állapotáról sem adtak bővebb tájékoztatást.
A katasztrófa egy tűzzel kezdődött, amihez mozgósították a tűzoltóságot, és amikor már munkához láttak a helyszínen, akkor robbant fel több vegyszerraktár. A baleset színhelyére összesen mintegy ezer tűzoltót küldtek, és sokan még nem kerültek elő közülük – mondták el a szombati sajtótájékoztatón.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!