A szovjet széteséstől az eurázsiai integrációig

Egyesek temették, mások tartanak a Putyin által tető alá hozott Eurázsiai Gazdasági Uniótól. Interjú.

– Egykor tanácsadóként személyesen is ott bábáskodott a független Kazahsztán megteremtése körül. Mennyire lepte meg az elitet a Szovjetunió széthullása?
– Ennek már látható előjelei voltak, egyre többeknek lett elegük Moszkva, a Politikai Bizottság diktátumából, meglepve tehát senki nem volt, maga a szétesés ennek ellenére sokkolóan hatott.

– Talán ezzel is magyarázható, hogy egyfajta védekezési reflexként, a szétválást levezénylendő azért megkezdődött egyfajta integráció. Mennyire volt nehéz a függetlenség lázában újra egymásra találni?
– Rombolni mindig könnyebb, mint építkezni. Emlékszem, ahogy éjszakába nyúlóan tárgyaltunk Almatiban a Független Államok Közösségének létrehozásáról. Drámai pillanatokat éltünk át, ám csak győzött a józan ész.

– Az integrációs gondolat egyik zászlóvivője Kazahsztán volt, így aligha véletlen, hogy valamivel több mint két évtizede a mára beérő eurázsiai együttműködés ötletét is Nurszultan Nazarbajev vetette fel. Milyen érvekkel tudja alátámasztani ezt az integrációt?
– Egyedül nagyon nehéz megállni a globalizációs viharban, amely két folyamatot generált. Egyrészt a nemzetállamok szerepének visszaszorulását, másrészt a globalizáció negatív következményeire adott reakcióként a regionális összefogást. Ma már a világ regionális blokkokból áll, s a nyugat-európai országok tapasztalata azt mutatja, hogy az integráció növeli a nemzetgazdaságok versenyképességét. Különösen érvényes ez az olyan nehéz időszakokban, mint a mostani. Ne feledjük, a nagy integrációs folyamatokat mindig a válságok, a sokkok gyorsították fel. Az Európai Unió elődje a második világháború, a Független Államok Közössége a Szovjetunió felbomlása után alakult meg. Az eurázsiai integráció előszobájának nevezhető vámunió létrehozását a grúz–oszét háború, utána a közös gazdasági térség megteremtését a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság indukálta.

– Alátámasztják mindezt az Eurázsiai Gazdasági Unióval kapcsolatos eddigi tapasztalatok is?
– Majd tucatnyi integrációs próbálkozás volt az elmúlt negyedszázadban ebben a térségben, és a kérdéshez nem politikai előítéletekkel közelítő szakértők mind közül ezt tartják a leginkább reálisnak, életképesnek. Egyre jobban kiteljesedik a munkaerő, a tőke szabad áramlása, és a schengeni övezeten belül élőknek azt sem kell nagyon bizonygatni, milyen érzés, amikor légiesülnek a határok. Sok még a tennivaló, így még nincs egységes iparpolitika, össze kell hangolni a makrogazdasági tervezést is, de idővel ez is megvalósul.

– Mit ad ezeknek az országoknak, konkrétan Kazahsztánnak az integráció?
– Mindenekelőtt javítja a versenyképességet. Persze eközben a közös piacon belül élesebb lett a verseny, de éppen ez készteti a vállalkozásokat a versenyképesség erősítésére.

– A piac nagysága önmagában javítja a versenyképességet, de elég nagy-e a hatékony működéshez a mostani nagyjából 170 milliós piac? Életképes-e ez az integráció Ukrajna nélkül?
– Ez nem kérdés. Nem nekünk van szükségünk Ukrajnára, hanem neki az eurázsiai együttműködés adta lehetőségekre.

– De ott van helyette az európai piac
– Ez csupán mítosz. Ukrajna hosszú évekre elásta magát, gazdasága összeomlott, termékei nem versenyképesek ezen a piacon.

– Nem meglepő, ha Kazahsztán, Belarusz, Örményország és Kirgizisztán tart Moszkva dominanciájától. Mennyire fékezheti ez az integráció hatékonyságát?
– Minden integrációs együttműködésben van egy vagy két, a többieknél erősebb gazdaság. Az EU-ban a német és a francia, a Mercosur esetében a brazil, a szóban forgó esetben pedig az orosz. De nem ez, hanem a politikai akarat dönti el egy-egy integráció sorsát. A politikai akarat az Eurázsiai Gazdasági Unió esetében pedig a kétségkívül létező félelmek ellenére is megvan.

– Kiteljesedhet-e ez az integráció a közös valuta nélkül?
– Ehhez még nem értek meg a feltételek. Sokkal fontosabb, hogy a kereskedelmi forgalmat a nemzeti valutákban számoljuk el, és csökkentsük a függőséget a dollártól. Abban is biztos vagyok, hogy a tagországok a meglehetősen hektikusan viselkedő rubeltől sem szeretnének függeni. A közös valuta kérdése akkor válik aktuálissá, ha az Eurázsiai Gazdasági Unió globális értelemben is versenyképessé válik.

– Mit gondol, hány év kell ehhez?
– Nehéz ezt a pillanatok alatt változó, komoly rendszerspecifikus problémákkal küszködő világgazdaság mai helyzetében megmondani, de úgy gondolom, nagyjából egy évtized azért kell hozzá.

– S kik vehetnek majd részt ebben az integrációban? Egyesek már olyan országokról is beszélnek, mint Szerbia.
– Az integráció általában egy régión belül valósul meg, a távolabbi országokhoz – ilyen a mi esetünkben Vietnam – szabad kereskedelmi szerződés köti.

– Közben sokat lehet tanulni más integrációs folyamatok tapasztalatából. Mit tenne másként például, mint az Európai Unió?
– Az EU-ban a politikai megfontolások sokszor felülírják a gazdasági racionalitást. Ezt el kellene kerülni.