Konfliktusban a párhuzamos svéd világok

A fősodrú politika befogadó hozzáállása dacára megállíthatatlanul tör előre a bevándorlásellenes párt a skandináv országban.

Németország után Svédország ad a legtöbb menekültstátust éves szinten az uniós országok közül. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben Berlin 202 645, Stockholm 81 180 kérelmet bírált el pozitívan. Ami Svédországot illeti, a legtöbb statisztika szerint a skandináv állam lakosságának 14 százaléka nem svéd. Míg az ázsiai bevándorlók száma 1950-ben csupán ezer volt, 2003-ra 295 ezren lettek. Legfőképpen iraki, iráni, libanoni, eritreai, szomáliai, török és szíriai származású állampolgárokkal bővült az ország. Mellesleg 1990 előtt számos magyar, német, román és jugoszláv állampolgár is menedéket keresett itt. A születési ráta a bevándorlók esetében jellemzően magasabb, mint a svédek között, ám az utóbbi évtizedben az őslakosok körében is divat lett a sokgyermekes modell, nem kis mértékben a nagyvonalú és rugalmas családi juttatásoknak köszönhetően.

A sokadik bevándorlási sokk a kétezres évek elején érte az országot, amikor az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Irakot. A svéd fővároshoz közeli Södertaljébe 2003-tól ezrével érkeztek az irakiak, és bár az önkormányzat előtt nem volt ismeretlen a jelenség – mert itt már 1970-től elkezdődött a libanoniak, szírek, irakiak letelepedése –, hamar teljesítőképességük határára értek. A nyolcvanezres alvóváros képe pár év alatt megváltozott, hiszen az iraki csapások idején minden héten harminc betelepülő érkezett. És éppen azért Södertaljébe, mert ott már nagy valószínűséggel várta is valaki a menekültet, vagy családtag, vagy ismerős. A várost azóta kis Bagdadnak is nevezik. Anders Lago polgármester összetettebben látja a helyzetet, az AFP-nek adott korábbi nyilatkozatában azt mondta, az érkezők hatvan százalékának van felsőfokú végzettsége, ami nyilvánvaló pozitívum a helyi társadalomra nézve. A bajt ott látja, hogy a sok bevándorló miatt a helyiek gyorsított ütemben távoznak a lakóhelyükről.

Mint azt Sántha Hanga politológus-jogász, a svéd kormány volt biztonságpolitikai szakértője egy nyári interjúban a Mandiner.hu hírportálnak elmondta, Svédországban az állami bevándorlási hivatal ad menekültstátust és letelepedési engedélyt, viszont a gyakorlati befogadásért és az ezzel járó feladatokért (elszállásolás, egészségügyi ellátás biztosítása, nyelvoktatás, munkába helyezés) az önkormányzatok felelnek. Az önkormányzatok viszont nagymértékű önállóságot élveznek, amit maga a svéd alkotmány garantál. Az állam tehát nem kényszerítheti az önkormányzatokat, hogy fogadjanak be menekülteket, illetve nem oszthatja el őket egy bizonyos kvótarendszer szerint az önkormányzatok közt.

A szakember szerint a fejlett szociális háló, valamint éppen maga a szegregálódásra késztető jogi környezet hozza magával, hogy a svéd nyelv megtanulása nélkül is teljes életet élhetnek az első generációs bevándorlók. A következő generáció tagjai már tökéletesen beszélik a nyelvet, mégis sokszor éri őket megkülönböztetés. Szakértők szerint ez az a fajta frusztráltság, amely előszobája lehet a devianciáknak, bűnözésnek.

A svéd rendőrség honlapján megtalálható kriminalisztikai adatok azt mutatják, hogy ha nem is teljes, de részleges átfedés tapasztalható a bűnelkövetések (magasabb) aránya és a bevándorló kolóniák földrajzi elhelyezkedése között. Mivel a második generációs bevándorlókat általánosságban svédként tartja számon mindenki, és törvény tiltja az etnikai alapú statisztikakészítést, csak áttételesen lehet következtetni, hogy a bűncselekményekért valójában kik a felelősek.

Hosszú szociáldemokrata éra után 2014-ig két cikluson át kormányzott a mérsékelten jobboldali Moderaten párt Fredrik Reinfeldttel az élén. A 2008-as gazdasági világválság nehézségeit nagyon gyorsan maga mögött hagyó ország miniszterelnöke felhagyott a szociális juttatások bőkezű osztogatásával, helyette adócsökkentésbe és munkahelyteremtésbe kezdett. Azonban a beilleszkedési politikával nem tudott elég messzire jutni. 2013 tavaszán zavargások törtek ki Stockholm külvárosában egy halállal végződő rendőri intézkedés nyomán. A rendbontás átterjedt más városokra is. Ám szinte biztos, hogy nem ezek a világmédiát megjárt képsorok apasztották a konzervatív párt népszerűségét, és vezettek tavaly a bukásához. Azok csupán tünetei voltak a mindmáig megoldatlan beilleszkedési gondoknak, valamint a bevándorlók körében mindig is magasabb munkanélküliségnek.

Reinfeldt egy, a The Spectator brit hetilapnak adott interjújában az általános jóléttel adott magyarázatot arra, hogy a szociáldemokraták kivették kezéből a kormányrudat. „Ez a konzervatív politizálás nagy problémája. Ha rendbe teszed a gazdaságot, nem köszönik meg az emberek. Ehelyett valami máson kezdenek aggódni.” Általános vélemény szerint azonban Reinfeldt épp azzal vesztett, amikor a kampány finisében határozottan – és némiképp váratlanul – letette a voksát a bevándorlók beengedése mellett. Ezt a közhangulatot lovagolják meg azóta is a bevándorlásellenes, radikális jobboldali Svéd Demokraták (SD) is, akik 2014 szeptembere óta megduplázták támogatóik számát. Épp egy éve kormányoz a Stefan Löfven-féle szociáldemokrata koalíciós kabinet, de az ellenzéki SD, úgy tűnik, tartósan bejelentkezhet a legnépszerűbb párt szerepére: a választók 25,5 százaléka őket támogatja.