A szlovén rendőrség közölte, hogy egy menekültközpontban helyezik el őket, Postojna városban. A szlovén rendőrség délután a határállomáson megállította a vonatot, és nem engedte leszállni az úti okmányok nélkül utazó 150 migránst. A határrendészet szóvivője közölte, hogy a Horvátországból érkező migránsokat a lehető legrövidebb időn belül visszaküldik, a rendőrség pedig azt, hogy csütörtök estétől péntek reggelig nem enged be az országba egyetlen olyan személyszállító vonatot sem, amely Zágrábból érkezik a dobovai határállomásra.
A vonat azonban péntek hajnali két órakor elindulhatott a migránsokkal Postojnába. Az AFP hírügynökség szerint a rendőrség nem adott magyarázatot arra, hogy miért engedték be az országba a migránsokat. Ez a mintegy 150 fős volt az eddigi legnagyobb menekültcsoport, amely Szlovéniába érkezett az Európát sújtó migrációs válság kezdete óta. Csütörtök napközbeni horvát és szlovén médiajelentések szerint összesen 500-600 migráns tartott Szlovénia felé.
A szlovén hatóságok közölték, hogy nem fogják hagyni a migránsok ellenőrizetlen ki-beáramlását, és biztosítani fogják belépésük megfelelő felügyeletét. A migránsok érkezésére készülve a határ mentén – amely egyúttal a schengeni övezet külső határa is – már kijelölték a tervezett regisztrációs pontokat és fogadóállomásokat.
Aggodalmának adott hangot a magyar és a szlovén külügyminiszter amiatt, hogy egyetlen nap alatt összeomlott a horvát bevándorlóellátási rendszer, és Horvátország a bevándorlók ellátása helyett továbbküldi a migránsokat Szlovéniába és Magyarországra – tájékoztatta péntek reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t.
Szijjártó Péter és Karl Erjavec telefonon egyeztetett a migrációs helyzetről – közölték. A két politikus egyetértett abban, hogy fontos a schengeni határok megvédése. A kétoldalú egyeztetés a szlovén nemzetbiztonsági tanács péntek délutáni ülése után folytatódik – jelezte a minisztérium.
A horvát rendőrség bejelentette csütörtök este, hogy határozatlan időre lezárt minden közutat, amely a Szerbiával közös hét határátkelőhelyhez vezet. A Szerbiával közös horvát határ szóban forgó hét átkelőhelye között van Tovarnik, ahol az utóbbi két napban a legtöbb migráns lépett be Horvátországba Szerbiából. Szerda reggel óta már 11 ezer migráns érkezett Horvátországba – tette hozzá a horvát rendőrség.