A közelmúltban számos cikk született arról, hogy a főként Közel-Keletről és Észak-Afrikából megindult embertömegek áradata nem hogy nem lassul, hanem tovább növekszik majd, hiszen a szíriai polgárháború sem csitul, és az arab tavasz által anarchiába taszított többi közel-keleti országból szintén tódulnak a menekülők Nyugat-Európa felé. Ki hajón, ki szárazföldön, útba ejtve Magyarországot is.
Ha pedig a magyarországi pártok, köztük a Jobbik hosszú távú trendként tekint az ebből az irányból érkező bevándorlásra, akkor rákényszerülhet, hogy korábbi, muszlimbarát retorikáján radikálisan változtasson. Szavazói ugyanis napi szinten szembesülnek – akár csak a médián keresztül – ezekkel a csoportokkal, ez pedig alapvetően írhatja át a választói elvárásokat a szélsőséges párt felé.
Márpedig a Jobbik nem is olyan régen még erős elköteleződést mutatott közel-keleti barátai iránt: ott volt az arab–magyar barátság napja (2010-ben sikerült mindjárt a New York-i terrortámadások évfordulójára, szeptember 11-re időzíteni), maga Vona Gábor pártelnök pedig két évvel ezelőtti törökországi útján arról beszélt, hogy „az iszlám az emberiség utolsó fénysugara a globalizmus sötétjében”, illetve hogy jó lenne, ha a magyar társadalom jobban hasonlítana a tradíciókhoz hűbb törökre.
Sőt, a Jobbik a kormány keleti nyitás programját is saját, 2010-es választási programjából eredeztette. A jelenlegi helyzet viszont mindent felülírhat, hiszen – a Political Capital felmérése szerint – a párt szavazóinak nagyobb része ódzkodik az arab országokból érkező bevándorlóktól. Vonáék vagy kénytelenek lesznek elmagyarázni nekik, hogy a pártelnök korábbi szavait nem is úgy értette (hanem, mint ahogy hozzátette: „nagyra értékel minden népet és kultúrát – a saját hazájában”), vagy búcsút inthetnek muszlim barátaiknak, ahogy például a Magyar Iszlám Közösség is kiátkozta őket, bár korábban a közösség tagjai aktív szavazói voltak a radikális pártnak.
Ugyanakkor mindez nemcsak kényszer, hanem egyben lehetőség is, amely pontosan illeszkedik abba az egészen újfajta retorikába, amelyet a radikális párt nemrég óvatosan elindított – erről beszélgettünk Krekó Péter politológussal.
A Political Capital igazgatója megerősítette: a nyugat-európai szélsőjobboldal egyre inkább filoszemita, sőt cionista, Izrael-barát retorikát tesz magáévá. Nemcsak a francia Nemzeti Front próbál zsidó választópolgárokat megszólítani, hanem a belga radikális Flamand Tömb egyik biztos szavazótábora is már a muszlimoktól félő antwerpeni zsidóság. A Jobbik ugyanakkor alapvetően palesztin- és általánosságban véve arabbarát, a párt ideológiájában hivatalosan nincs muszlimellenesség, ellenben a legutóbbi időkig erős, antiszemitának minősíthető kijelentések jellemezték. Ezért is zárt ki Vona Gábor annak idején minden együttműködést a nyugatiakkal, mondván ezekkel a cionistákkal nem akar lepaktálni, ők pedig a zsidóellenesnek kikiáltott Jobbikból nem kértek. Sőt, a magyar párt még kapóra is jött nekik, hiszen lehetett mutogatni: lám-lám, mi nem is vagyunk olyan szélsőségesek, mint a görög Arany Hajnal vagy a Jobbik.
A Jobbik nemzetközi elszigeteltségét jól mutatja az is, hogy Marine Le Pen szélsőjobboldali EP-frakciója is nélkülük alakult meg, a Jobbiknál radikálisabb, ám kevésbé páriaként kezelt pártokat viszont bevettek (a párton kívüli Morvai Krisztina frakcióba ültetéséből végül nem lett semmi).
A közbeszédet hetek óta uraló migránstémába a Jobbik is beleállt, és a muszlimbarátságtól a kemény bevándorlásellenes retorika irányába mozdult el, amely, bár még nem nevezhető száznyolcvan fokos fordulatnak, annak előszele lehet. Egy ilyen ideológiai váltás levezénylése viszont évekbe telhet, még akkor is, ha nem most tették meg az első lépéseket ebbe az irányba: az együttműködés kétoldalú kizárása most visszaütött, bár a Jobbiknak nagyon nagy szüksége lenne a nyugatiak legitimációjára.
A nyugati radikális pártoknak azonban nincs szükségük a magyar szélsőjobbra: a frakció a szükséges hét helyett nyolc országból szedett össze képviselőket, így nem szorul rá további országok részvételére. Ezért a frakció átalakítása Krekó szerint a következő: a 2019-es EP-választásokig nem fog felmerülni. „A Jobbiknak jelenleg vonzereje nincs, csak taszít”. Kivételt jelenthet, ha a frakció előbb szétesik, a Jobbik pedig folytatja a megkezdett utat, nem kizárt, hogy 2016-17-ben mégiscsak része lehet valamiféle szövetségnek.
A 2014 nyarán történt tisztújítás során azt láttuk, hogy a mérsékeltebbnek számító Balczó Zoltán helyett a radikálisabb Z. Kárpát Dániel és Szávay István kerültek előtérbe, ez mutatja, hogy a tagságban erős igény van a cukiságkampány helyett a radikalizmusra. Ugyanakkor ha a Jobbik a radikális hangvételét megtartva Izrael helyett most az arabok ellen fordul, akkor úgy tud változtatni a politikáján, hogy azt a tagság is hajlandó lesz lenyelni.
James Bartlett, a brit Demos Intézet kutatója 2012-ben interjúban fejtette ki a fent már érintett identitáskülönbségek mellett azt is, hogy a Jobbik szavazói is teljesen mások, mint a nyugati radikális pártoké. Eszerint a jobbikosok a legnagyobb problémának a cigányság jelenlétét és a bűnözést (valamint a vélt zsidó túlhatalmat) tartották, míg a nyugati széljobbosok a bevándorlást és az iszlámot. Míg a Jobbik szavazói a felmérés szerint iskolázottak, az átlagnál nagyobb arányban van munkájuk és így tájékozottabbak is, a francia Nemzeti Front szavazóinak jó része „digitális analfabéta”.
A Jobbik váltását persze nem úgy kell elképzelni, hogy holnap találkozót kérnek Ilan Morral, vagy gesztusokat tesznek a zsidóságnak, de mivel már a migránshullámot megelőzőleg is visszavettek az antiszemita retorikából, így a jelenlegi feszült helyzetben könnyebben meg tudják majd csinálni ezt a váltást. Az antiszemita hang lehalkításához és a muszlimellenesség felerősítéséhez mondhatni még kapóra is jött a migránsáradat. A párt így képes lesz újrafogalmazni az identitását – bár ez a meglévő kapcsolatrendszerüket aláássa, például a bennük szövetségest látó muszlim közösségek tagjai csalódnak, és a párt politikája is kevésbé lesz koherens, mint eddig – de a jobbik már van akkora párt, hogy ebből a váltásból győztesen jöhessen ki.
