Peter Jonathan Hitchens szeptember 6-i írásában nem csupán a menekültek befogadásának jogosultságát vonta kétségbe, hanem előrevetített egy olyan jövőt, melyben a jelenlegi Európa el is tűnhet.
„Országunkkal nem tehetjük azt, amit akarunk: örököltük szüleinktől, nagyszüleinktől, és kötelességünk továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak” – kezdi érvelését Hitchens, majd azzal folytatja: „ez a legnagyobb felelősségünk”, amit „nem adhatunk tovább vadidegeneknek pusztán olyan inger hatására, hogy jobban érezzük magunkat” – írta.
„Minden egyes »legyetek üdvözölve« felirattal pózolót meg kellene kérdezni, hogy befogadna-e egy családot az otthonába határozatlan ideig, fizetné-e az élelmezésüket, orvosi ellátásukat, iskoláztatásukat”, miközben a blog írója szerint a határok megnyitása lenyomja a béreket és feltornázza a lakhatási költségeket.
Hazájában – mint írja – amiatt, hogy soha nem tapasztalták meg az ország megszállását, megdöbbentően magas szintje alakult ki az egymással szembeni bizalomnak, biztonságnak és szabadságnak, melyek a közös múltra, tradíciókra, szokásokra, emlékekre épülnek. „Kis számban érkezők ezt képesek is megtanulni”, de tömeges bevándorlás esetén már
nekünk kell alkalmazkodnunk, nem pedig fordítva.
„Nem mondom, hogy nem érintett meg a török partoknál megtalált gyermek holttestének látványa – de nem fogok nagyobb felindultságot színlelni, mint ahogy mások teszik. És nem fogom hirtelen meggondolni magam, szemben sok más hangadóval a médiában és a politikában” – jelentette ki Hitchens, majd hozzáfűzte: nem a fejlett országok bevándorlási törvényei, hanem a bűnöző embercsempészek pénzhajhász mohósága miatt halt meg a kisfiú.
Érvelésében felidézi: menekültnek a hazájukat veszély miatt elhagyókat nevezzük, nem pedig a magasabb életszínvonalért bevándorlókat. „Messzebbre megyek: a kisfiú családja biztonságban volt Törökországban, mivel az ország (minden hibájával) tagja a NATO-nak, hivatalosan szabad és demokratikus” – tette hozzá.
Tényleg úgy gondolják, hogy a »Germany!«-t skandáló, kemény, fiatal férfiak tömegei Budapest szívében menedékkérők vagy menekültek? A menekülők nem szegülnek ellen azon ország rendőreinek, ahol menedéket kérnek. Nem skandálnak vagy feküdnek keresztbe a vasúti síneken, ( ) hanem kérnek és remélnek.
„Megállítható-e ez a folyamat, átalakulás?” – teszi fel a kérdést Hitchens, ám rögtön meg is válaszolja: „aligha”. Követendő példaként Ausztrália eljárását hozza fel, ahol limitált számban, ellenőrzötten fogadnak bevándorlókat.
