A helyi viszonyokat így jellemzi: Szíriában olyan kaotikus állapotok uralkodnak, ahol azt sem lehet már tudni, hogy ki, hová és miért csatlakozik. „Egy dolog biztos, hogy mi nem harcoltunk az IS mellett” – mondja Tarek némi elégedettséggel.
Majd a zajongó tömeg felé mutat: olyan sokan vannak, hogy közöttük lehetnek olyanok, akik az IS kötelékében harcoltak. „Persze, hogy lehetnek közöttünk terroristák! Honnan tudhatnánk, hogy végül is melyik oldalon harcoltak?” – kérdezi, majd megjegyzi: ezzel senki sem fog dicsekedni, hiszen a menekültek között olyanok is vannak, akiknek hozzátartozóit a terrorszervezet végezte ki.
Arra számítanánk, hogy egy ennyire vegyes társaságban gyakori beszédtéma a háború. Pedig nincs ez így, aminek egészen egyszerű oka van: a migránsok különböző nyelveket beszélnek, nehezen kommunikálnak egymással, inkább kis csoportok tartanak össze. Mások pedig egyenesen ellenségesek egymással: a vízcsap közelében járunk, mikor arra leszünk figyelmesek, hogy két arab szándékosan nekimegy egy fekete bőrű migránsnak, hogy kilökjék a kezéből a palackot. A palackot a fekete bőrű elejti, de gyorsan felméri az erőviszonyokat: nem érdemes vitába bonyolódnia.
Mikor erről kérdezzük beszélgetőtársainkat, Tarek a kezével mutatja, hogy ők öten összetartoznak, nem is beszélgetnek másokkal. Az IS láthatóan már nem is érdekli őket: Magyarországot és Horvátországot sem tartják jó helynek, Németországban viszont jobban élhetnének. S bár Tarek azt mondja, hogy az útlevelét Törökországban „elvesztette”, ha szüksége lenne rá később Németországban, akár a munkavállaláshoz, akkor lehet, hogy megtalálná.
