A nyíltság és a tolerancia jegyében kezdhetik meg tanulmányaikat azok a francia muszlim hittanárok és közösségi vezetők, akik egy most megkötött francia–marokkói egyezmény értelmében azt is elsajátítják, hogy hogyan lehet leszerelni a radikális tanok iránt érdeklődő vagy azokat hirdető iszlámhívőket. A két ország közötti egyezmény szövege szerint a „helyes egyensúlyt hirdető iszlám” kurzusára szegődött imámok a „köztársaság és a szekularizmus” elve mentén fognak tanulni.
A kormány idén júniusban jelentette be, hogy az elmúlt három év leforgása alatt negyven imámot utasított ki Franciaországból, mert a titkosszolgálat megítélése szerint tanításukat gyűlöletkeltésre használták fel. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni, tizenkét halálos áldozattal járó januári merénylet hatására februárban jelentette be a belügyminiszter, hogy világi ismeretek elsajátítására fogják ösztönözni a muszlim vallási elöljárókat. Bernard Cazeneuve akkor azt is aláhúzta, hogy az egyetemi végzettséget adó kurzus a börtönökben és a katonaságnál dolgozó muszlim vallásúaknak lenne kötelező. A kormányt az ötlettel kapcsolatban több oldalról is támadták: egyes fundamentalista közösségek és jogvédők egyaránt azt kritizálták, hogy az állam és az egyház szétválasztására mindig is kínosan ügyelő Franciaország pont a muszlimoknak mondja most meg, hogy mit tanuljanak és tanítsanak.
A gazdasági kapcsolatok virágzanak, Tanger és Casablanca között idén nyár óta már fut az első TGV-szerelvény – ez is annak a 400 millió eurós üzletnek a része, amelyet Párizs az észak-afrikai szomszédjával kötött. Ám a múlt évben egy kínos ügy terhelte a francia–marokkói kapcsolatokat. Párizs kínzással vádolta meg a marokkói titkosszolgálat vezetőjét. Abdellatif Hammouchi egy párizsi egyeztetésen vett részt, mikor ügyészi végzést kapott arról, hogy tanúskodnia kell egy kínzási ügyben. Ugyanis több francia feljelentő is összefüggésbe hozta a nevét egy marokkói fogva tartási létesítménnyel kapcsolatban, ahol bizonyítottan vádemelés nélkül, önkényes módon tartanak fogva embereket.
A marokkói király szerint azonban Hammouchi hasznos szolgálatokat tesz a terrorizmus felszámolása érdekében, így már 2011-ben állami kitüntetésben részesítette. Párizs az idézés után egy évre felfüggesztette az igazságszolgáltatási együttműködést az országgal, de szakértők szerint Hollande látogatásával új lendületet kíván adni a terrorizmus elleni fellépésnek.